Összesen négy pontot hagyott egy héten belül a Milan az újoncok otthonában. Négy rendkívül fontos pontot, amivel előzetesen a legtöbben számoltak volna, elvégre papírformának tűnt mindkét csapat legyőzése. Nagyon hasonló forgatókönyv okán azonban egyik csapat ellen sem sikerült megszerezni a győzelmet, ami a végén fájó lehet.
Jóformán szezonkezdet óta beszélnek arról, hogy a védelem nincs igazán jó állapotban. Rengeteg egyéni hiba jellemzi a csapatot, aminek köszönhetően minden csapat betalált a Milan ellen az eddigi 5 meccsen. Ez akkor is sokkoló, ha nem vetjük össze más csapatokkal, olyanokkal akikkel szeretnénk egy szinten lenni. Mert tény: a Roma csupán egyetlen gólt kapott 5 meccsen, a Juventus védelme pedig még hibátlan.
Kivételesen most nem statisztikákkal jönnék, pedig tökéletesen lehetne szemléltetni a számokkal a gyenge teljesítményt. Inkább azt a csalódottságot adnám ki magamból, ami felgyülemlett a legutóbbi két meccsen. Tragédia persze nem történt, hiszen nem kapott ki a csapat, és papíron nem tartjuk reálisnak a dobogót, európába pedig még így is ki lehet jutni. De csak papíron értelmezett realitások szerint, hiszen a Napoli előzetesen sokkal erősebbnek tűnt, és a lehetőségekhez mérten valószínűleg jobbak is. Csak épp ritka rossz formában vannak Benitezék, a hétvégén is vért izzadva, a Sassuolo ellen az utolsó fél órát végig bekkelve sikerült megszerezniük a három pontot. Ami legalább annyira ciki, mintha kikaptak volna, elvégre azzal a kerettel a legminimálisabb elvárás, hogy ne a szerencse segítségével, rettegő kis csapatként győzzenek le egy olyan csapatot, ami tavaly épphogy megőrizte Serie A tagságát. Gyengén kezdett az Inter is, ahol komoly gondok vannak ha támadásról van szó. Hétvégén ráadásul ritka nagy pofont kaptak a zemani filozófiától, így már hátul is megoldandó feladata van Mazzarinak. Borzalmas formában van a Fiorentina, ahol Rossi hiányában képtelenek gólt lőni. Gomezt is írhatnám, ha eddig többet mutatott volna bármelyik olasz középszerű centernél. Végül a Lazio, amelyik áldozatául esett már Pippo Milanjának is, de összességében elöl-hátul vékonyak voltak eddig. Ezek a csapatok kőkeményen elszórtak pontokat a nyitánynál, így itt lett volna az első lehetőség az előny kialakítására. Ehhez nem kellett volna más, mint két újonc legyőzése, és egyik sem ment.
Az okokat érdemes egy picit elemezgetni. Röviden azt mondanám, hogy azért mert képtelen a csapat lehozni egy meccset kapitális hiba nélkül. Döbbenetes, hogy profi futballisták nem tudnak 90 percre (hetente egyszer!) úgy odafigyelni, hogy abból egy tökéletes meccs kerekedjen ki. Megy ez nálunk gyengébb állománnyal bíró csapatoknak is. Ez bizony Pippo sara is, és csak azért nem mondom, hogy teljes egészében az övé, mert ezzel a problémával évek óta szenved a csapat. Ez ment Allegri és Seedorf alatt is, de korábban is voltak rá példák. Utoljára alighanem az Ancelotti-érában voltak olyan időszakok, amikor a csapat képes volt hosszútávon is meggyőzően teljesíteni. (Jó Allegrinek is volt egy ilyen fél éve.) Persze akkor minőség is társult a Milan mellé, elég volt meghallani a kezdőjét a csapatnak és máris mentális fölényben volt a Milan. Most más eszközökkel kellene elérni ezt a magabiztosságot. Ez pedig már edzői kérdés is. Anno a Juventusnál Conte volt az a személy, aki hasznos futballistát kreált az addig csak tehetséges játékosnak tartott Bonucciból vagy Marchisióból, mellette világklasszissá érett Vidal és Pogba. Azzal a mentalitással szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy ilyen meccsen ne ők nyerjenek. Nálunk egyértelműen nincs meg ez a fölény, és ezt érzik a kicsik is. Érezte az Empoli is, amikor letámadással zavarta össze a Milan játékát és a Cesena is, amelyik a játék semelyik szegmensében nem tűnt kiemelkedőnek és mégis elmondhatta, hogy komoly helyzet nélkül tarotta a Milant.
Ezúttal Abbiati adta meg az alaphangot egy olyan értelmezhetetlen megmozdulással, amit talán hosszú karrierje alatt nem is lehetett tőle látni. Akár erőt is adhatott volna ez a Milannak, de őszinte leszek: nem így történt. Egy rögzített helyzetből szerzett gólnak köszönhetően sikerült az egyenlítés, ami talán már az új szakember dicsérete. Mezőnyben azonban nem tűnt ki, hogy itt egy friss feljutó és a dobogó egyik fokára pályázó csapat között folyik a harc. Itt óhatatlanul elő kell venni Pippót, aki nem meccselt jól. Padon tartotta azt a játékost, aki lendületet adhatott volna a széljátékunknak, ellenben behozott két olyan embert is, akik csak lassítani tudták a támadógépezetet. Ehhez társult a szokásos pech, Zapata kiállításával.
A feladat adott: össze kell kapni mentálisan a csapatot, mert a hibák valószínűleg ebből fakadnak elsősorban. Valamit mindenképpen ki kell találni, és azért meglepő számomra ez a helyzet, mert ha valakitől, akkor Pippótól mindenképpen azt lehetett várni, hogy a mentalitását átragasztja a játékosokra. Ez egyelőre nem történt meg, viszont attól is óva intenék mindenkit, hogy ezzel le is írja a munkáját. Éppúgy nem mérvadó, mint az első két meccsen mutatott pozitív jelek.
A következő meccsünket otthon vívjuk, addig jó lenne megoldani ezt a problémát. A válogatott szünet alatt pedig kötelező, máskülönben lemondhat a csapat a dobogóról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése