A tegnapi mérkőzés egyik legfőbb tanulsága, hogy a Milannak tökéletesen megfelelt volna a döntetlen. A kiépített meccstaktika és a játékosok viselkedése alapján ez tökéletesen megállapítható. Hiába sikerült ismét teltházassá varázsolni egy rangadót, messze nem azt a bátor Milant kapta vissza a közönség, amelyiket az első két meccsen láthattak, hanem egy olasz középcsapat benyomását keltette a csapat. A realitás persze nagyjából ez, ami már csak azért is felettébb szomorú, mert a Milan játékát tökéletesen kontrolláló Juventus nagyjából annyi lemaradásban van az európai elittől, mint a Milan tőlük. Rövid elemzése következik a tegnapi rangadónak, szigorúan a lényeges elemekre fókuszálva.
Még a TIM kupán, akkor fordított eredménnyel.
Valószínűleg korai volt Inzaghitól azt várni, hogy az első igazán komoly rangadóját egyből bátor taktikával meccselje le. Vélhetően sem a csapatépítés terén sem edzőként nem érezte magát elég felkészültnek ahhoz, hogy a kezébe vegye az irányítást, így azt az első percektől fogva a Juventus kezébe adta, és megszállta a csapata a saját térfelét. Támadásépítésre sok erőt nem fektetett, szemmel látható volt, hogy 1-2 kontratámadásban bízott, ez azonban kevés eredményt hozott. Talán két olyan lehetőséget lehet kiemelni, aminek a végén helyzet lehetett volna, vagy legalább lövésig eljutottunk, de ezeknél a helyzeteknél vagy a védelem helyezkedett remekül, vagy Buffon volt a helyén. A mérkőzés képét tökéletesen írta le a whoscored, a meccs végi szöveges összefoglalóban. A Juventus sokat birtokolta a labdát a Milan térfelén – ez a taktika az eddigi meccseiken is feltűnő volt – főként középről irányították a meccset, és az a tény, hogy az indítások és rövid passzos játék terén is jól teljesítettek szintén jelzi, hogy remekül kontrollálták a találkozót. Milan oldalon annyit sikerült feljegyezni, hogy hosszú labdákkal akartunk támadásokat építeni, és a csapat bal oldala aktívabb volt – De Sciglio és El Shaarawy teljesítményét látva ez azért meglepő – az erősségeket feljegyző részhez pedig nemes egyszerűséggel csak annyit írtak, hogy a csapat semmilyen erősséget nem tudott bizonyítani. Ez úgy vélem hibátlanul összefoglalja a látottakat.
Hogy miben volt jó a Milan tegnap? A statisztikák szerint semmiben!
Ha Allegri és Conte Juventusát akarnák összehasonlítani, az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy míg utóbbi nem feltétlenül törekedett arra, hogy a pálya minden szegletét uralja, addig Allegri állandó nyomás alatt tartja az ellenfelet. Ennek eredménye, hogy az eddigi négy meccsük során az ellenfelek ki sem tudtak mozdulni a saját kapujuk elől, és ez alól a Milan sem volt kivétel. Ugyanakkor úgy tűnt számomra, mintha ezzel előzetesen nem számolt volna Inzaghi, mivel a kontratámadások nagyjából ott akadtak el, hogy nem sikerült kihozni a labdát a térfelünkről. Ami azért elég súlyos problémát jelentett.
A Milan védekezésben próbálta fegyelmezetten lezárni a területet, de ez csak mérsékelten sikerült. Ugyan sikerült a komplett Juve középpálya komolyabb rohamait megfogni, lelassítani, de ez csak azt jelentette, hogy a játékosok egy az egy elleni képességeit kellett elővenni. A középpályásaik (és most ide sorolom Lichtsteinert és Asamoah-t is) összesen 11 sikeres cselt mutattak be, amikből származtak veszélyes helyzetek. Kiemelném Pereyra játékát, aki hibátlanul helyettesítette a sérüléséből felépült, de a meccset csereként kezdő Vidalt.
Há' te gyere ide, ő jöjjön oda!
A labdakihozataloknál szinte reménytelen volt a Milan helyzete, a Juventus remekül zárta le a passzfolyosókat. Előfordult, hogy a labdák megjátszásában kulcsfontosságú emberünkön, De Jongon egyenesen két ember is volt, ami azt jelentette, hogy Raminak és Zapatának többet kellett beavatkoznia a vártnál. Ami nagyobb baj, hogy Abbiatinak is, ami azt jelentette, hogy fejpárbajokat kellett vívni a középpályán, ami természetesen a Juventusnak kedvezett.
A labda Abbiatinál, aki keresné De Jongot, de hiába.
Menez szépen visszalépne a labdáért, de mindenki őrizetet kap. Muntari csak hátrafelé tud futni, a labdakihozatal végeredménye, hogy Abbiati kirúgja a labdát a mezőnybe, amire a Juve lecsap.
El Shaarawynak és Hondának is aktívan be kellett segíteni szélen, aminek elméletben az lett volna az értelme, hogy középen kevesebb terület adódik a Juventus előtt. A fentebb említett okok miatt azonban ezt remekül tudta kezelni a középpályás trió, ami fokozatosan növelte a nyomást a védelmen. Amíg az első félidő elején, olykor sikerült ígéretes pozíciókat kiharcolni, addig a meccs addigi legnagyobb (és összességében a legjobb Milanos akció) után, melynek során Honda fejesét védte nagyszerűen Buffon, teljesen reménytelenné vált a Milan helyzete. Olyannyira, hogy Llorrente ziccerig, Marchisio pedig kapufáig jutott. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a játékfelfogással csak idő kérdése a gól, de az első félidőt még kihúzta a Milan.
Jelentős változás azonban egyik oldalon sem történt, a Milan nem váltott bátrabb játékra, a Juve pedig tartotta a korábbi nyomást. Egy jelentős tolódási hiba miatt (sajnos ezt Pintér hiányában nem tudta megtanulni a védelem), Tevez került helyzetbe és étékesítette is Pogba ragyogó passzát. Erre már próbált reagálni Pippo is, így a gól előtt nem sokkal beküldött Bonaventura mellé két csatárt is harcba állított, ezzel 4-4-2-re módosítva a hadrendet. A Juventus ekkor már megtehette, hogy kontrákra rendezkedjene be, és az egyre inkább szétesni látszó Milan ellen erre megvolt minden lehetőségük.
Összegezve én abszolút realitásként fogom fel a történteket. A két csapat között jelentős erőbéli különbség fedezhető fel, elsősorban a középpályán, ahol döntőnek is bizonyult ez a differencia. Muntari talán a legrosszabb Milanos meccsét produkálta, egyszerűen kínosan suta és körülményes volt a letámadások során, nem egyszer veszélyesen a saját kapuja felé vezetve a labdát. Poli tegnapi játéka engem azokra a kistermetű kutyákra emlékeztetett, amik lelkesen és nagy energiával ugrálnak a náluk 2 méterrel magasabb kerítés körül, de persze képtelenek átugrani azt. De Jongot pedig bármennyire is szeretjük, nem egy vezéralkat, ő akkor hasznos, ha vannak mellette kreatív játékosok.
Végezetül Pippo nyilatkozatával zárnám ezt a bejegyzést.
„Mérges voltam, mert nagyon bíztam benne, hogy felérünk egy kivételes csapat szintjére. Mondtam a játékosoknak, hogy elégedett vagyok, két fordulót követően egyszerűen nem lehetünk azon a szinten, mint Európa egyik legerősebb csapata. Ha Honda fejese bement volna, egy teljesen más játékhelyzet áll elő. A meccs végén két csatárral próbáltunk rohamozni, de ez már nem jött össze. A gólt két nagyszerű játékos összjátéka előzte meg, ami el is döntötte a meccs sorsát. Máskülönben jó eséllyel 0-0-val zárult volna az ütközet, egy fontos pontot megszerezve. A védelmünk remekül teljesített, a legtöbb támadást sikerült megakasztani. A vereség miatt természetesen csalódottak vagyunk, de figyelembe kell vennünk, hogy a legutóbbi három év bajnokával találkoztunk, akik tavaly majdnem 50 ponttal szereztek többet nálunk, így az elvárásaim túl nagyok voltak. „
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése