Podcast az edzőkérdésről - kísérleti adás

Magam sem tudom lesz-e utóélete, mindenesetre így első alkalommal a CSU-blog podcast adással jelentkezik. A minőségért előre is elnézést kérek, finoman szólva is kezdetleges technikával dolgoztam, de siker esetén igyekszem előrelépni e tekintetben is. A véleményeket várjuk komment formájában.

Jó szórakozást!

 

A Milan család.... Van ilyen?

Miért kell ezt tenni egy legendával??????? Sőt, többel???? Kezdem az elején...... Január elején, Seedorf kinevezése többféle indulatot váltott ki a szurkolókból. Volt, aki üdvözölte Berlusconi döntését, volt aki nem értette (én is ezek közé tartoztam). Abban szinte mindenki egyetértett, hogy Allegri helyett kell valaki más, a kérdés az volt, hogy újonc vagy esetleg tapasztalt edző kell-e. Seedorf újoncra esett a választás, aki Berlusconi első hívószavára felhagyott az aktív pályafutásával, otthagyta Brazíliát, és sietett "haza", hogy segítsen. Segítsen a Milan-on, a szeretett klubján. Az elnök úr személyes kívánsága, jelöltje volt See, benne látta a lehetőséget, az ambíciót, a jövő Milanjának partvonal melletti karmesterét. Nyilván a holland nem ingyen tette, de erről most nem akarok hosszabban értekezni. Persze tudtuk mindannyian, hogy semmi edzői tapasztalattal nem rendelkezik, és emiatt én is megkérdőjeleztem a kinevezésének jogosságát, de ha már így alakult, akkor nagyon szurkoltam neki. Megkapta Allegri keretét, meg a feladatot: csinálj velük valamit! Építs szarból várat!!!

Demagóg gondolatok, kényszeredett reménykedés, elkeseredett optimizmus… - no thanks! Eyes open, clean water!

Amióta az életem részévé vált az internet, ezzel együtt a különböző Milanos oldalak, fórumok, majd a Facebook és vele a szűkösebb, főként baráti, Milan közeli csoportok még nem volt rá példa, hogy olyan hosszú ideig ne írjak egy kósza betűt, egy megjegyzést, vagy csak ne helyezzek el egy gyenge lájkot – még akkor se ha teljesen egyetértek a lejegyzett résszel  - mint történt ez az utóbbi napokban és történik még jelenleg, a cikk írása közben is.  Egyrészt mérhetetlenül elegem van abból a vakságból, ami a címben említett szókapcsolatok mentén bizonyos rétegeknél még mindig jelen van – sőt, itt-ott még erősödni is látszik!!! – másrészt sajnos (sajnos, mert ez szeretett csapatunk helyzetét erősen bizonygatja) egyre több helyen vetődik fel és képez masszív falat az az általam (már régóta) is képviselt látásmód, miszerint, hogy úgy mondjam 1+1=0, magyarul mocsokjancsi+dómorrú=NULLA. Amennyiben valakit sért eme két jelző az nyugodtan üljön fel a főcím irányába tartó vonatra, elfogadjuk döntését és eközben tisztelettel kérjük, fogadja el ő is a miénket, ugyanis rohadt nagy különbség van a között, hogy ezt nem az ellenfél szurkolójaként, hanem ízig-vérig Milan drukkerként mondja az ember. És én mondom, tessék, csak tessék!

Továbbra is harcban Európáért…

A tegnapi, Inter elleni mérkőzés több szempontból is kulcsfontosságúnak bizonyult. Fontos volt Seedorf jövője szempontjából, aki alighanem szívesen megtartaná edzői székét a szerződésében foglaltaknak megfelelően. A csapatnak (elméletileg) érdeke, hogy jövőre is európai porondon szerepeljen, ehhez pedig mentálisan és stratégiailag is fontos volt a kuzinok leverése. Végül, de nem utolsósorban ott vagyunk mi, szurkolók, akiket évek óta arra kárhoztatnak, hogy a nagyobb rangadókon beletörődjünk a vereségbe, esetleg döntetlenbe. Seedorf csapata ezúttal remekül vizsgázott. Az Internek momentumai sem voltak, végig kézben tartották a srácok a meccset, és ha nem is látványosan, de megérdemelten tartottuk „otthon” a három pontot.