Inzaghi vajon látja mi történik a meccsen?

A blog indulásakor elhatároztam, hogy a meccs napján semmiképpen sem írok összefoglalót a látottakról. Bár az érzés akkor marad a legfrissebb, akkor lehet legkönnyebben leírni, ugyanakkor általában nem sok jó sül el, nehéz megőrizni a blognál is szükséges mennyiségű objektivitást. Valószínűleg ha évekkel ezelőtt kezdünk bele, akkor tartanom is kellene magam ehhez a fogadalomhoz. Ha akkor történik meg, hogy a Milan hazai pályán gyáva kiscsapathoz illő mentalitással játszik az Empoli ellen, valószínűleg menthetetlenül tönkretette volna a hétvégém. Ma viszont csak egy új fejezete a Milan leépülésének, ami a mindennapok részévé vált.

A keret hiányosságait nem vitatom. Tervezek is írni egy hosszabb posztot a problémákról, melyben a játékosállományra is kitérek. A legnagyobb lyukak a középpályán vannak, így abban a megállapításban lehet igazság, hogy ebből az alapanyagból nagyon nehéz igazán jó csapatot faragni. Ahhoz, hogy ismét ütőképes társaság legyen a Milan, kell egy jó edző, 1-2 tervszerűbben végrehajtott átigazolási szezon és pár év mire beérik a munka. Éppen ezért nem is merem azt elvárni a csapattól, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőre odaérjen. Amiért hivatkozási alapként tekintek erre, az a vezetőség álláspontja.

A mostani gyalázatra és arra a csapatra amivé Pippo formálta ezt a társaságot azonban az edző részéről nincs megfelelő magyarázat. Most már fél éve dolgozik ezzel a csapattal, kapott egy nyarat is a felkészítésre, de előrelépés nem történt. Az ígéretesnek tűnő kezdésre nem sikerült építeni, esetleges és gyenge a Milan. 

Inzaghi egyszerűen nem veszi észre min kellene változtatni. Ha észre is veszi, mégsem képes érdemi változást eszközölni. Őszintén szólva nem tudom melyik verzió rosszabb. Meccsek óta ugyanaz a forgatókönyv zajlik le. Sikerül nehezen megszerezni a vezetést, majd a csapat visszaáll védekezni és menetrendszerűen kap egy gólt. 

Ha valóban az az alapvető elképzelés, hogy megpróbálunk gyorsan gólt szerezni, majd őrizni az előnyt és kontrázni az nem hülyeség. De ahhoz, hogy ez működjön kell védelem is. Olyan hátsó alakzat, ami elbírja a nyomást, nincsenek benne egyéni hibák, így képes megnyerni a meccset. Ha viszont bizonytalan, nincs kijelölt kezdő (ez is agyrém) és még állandó hibaforrás is, akkor teljesen értelmetlen olyan mederbe terelni a találkozókat, ami a Milannak egyébként nem kedvez. Megint két kérdés merül fel. Inzaghi annyira buta, hogy nem látja be a terv hibáját, vagy egyszerűen nem tudja megoldani, hogy a gól után uralja a meccset a Milan? Sajnos itt is azt mondom nem tudom melyik a rosszabb variáció, de mindegyik kétségbeejtő.

A jelek szerint más stílust, lehetőséget nem tud és akar alkalmazni Inzaghi. Ez pedig roppant kellemetlen. A Milan jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy mindig ugyanazt a stílust játssza. Egy Juventus megteheti, mert minden találkozón bízhat abban, hogy amennyiben taktikailag meg is verik Allegrit, az erőkülönbség végül úgyis felőrli az ellenfelet. Így aztán minden találkozón hozhatják a megszokott játékot. A Milan edzője viszont a gyengébb keret miatt kénytelen lenne variálni, külön az ellenfélre kidolgozni valamilyen taktikát. Jelenleg megadja Inzaghi azt a lehetőséget az ellenfél edzőinek, hogy felkészüljenek a Milan játékából, és ez rengeteg pontba kerülhet, mivel ha Inzaghit megverik nincs olyan erőfölény, amit ki lehetne használni. Arra nem épülhet minden mérkőzés, hogy Ménez villan kettőt, nálunk pedig nagyjából ez a helyzet.

Egy edző fél év elteltével már nem hivatkozhat arra, hogy még csak most építi a csapatot, kivéve ha  keret nagyját fiatalok alkotják. Nálunk erről szó sincs. Rendkívül kellemetlen, amikor azt kell hallani az edzőtől, hogy azért kapunk ki, és játszunk gyengén, mert két hete alkalmazzuk az aktuális formációt. Ez egyszerűen nem lehet megfelelő érv. Pláne nem akkor, amikor az előző rendszerben, amit nagyjából fél évig gyakorolt a csapat ugyanezek a problémák merültek fel. Erős túlzás lenne állítani, hogy két hete jelentkeztek a tünetek, tekintve, hogy a legutóbbi 13 meccsen 12 pontot szerzett a csapat, 2015-ben pedig csak 5-öt. 

Inzaghi realitásérzéke más ponton is csődöt mondott. Ha én lennék hasonló helyzetben, nem gondolom, hogy hosszasan merném a csapatom erényeit hangoztatni. Lehet ezt egyfajta pedagógiai gesztusként értelmezni, ugyanakkor teljesen hülyére veszi azokat a szurkolókat, akik végignézték a találkozót. Azt sehogy sem sikerül megemésztenem, hogy a Milan úgy védekezik az Empoli ellen, mintha a kékek lennének a hétszeres BL-győztesek, mi meg valami frissen feljutott kiscsapat. Ezt annak az embernek kellene leginkább átéreznie, aki a Milan legutóbbi BL-sikerének egyik legnagyobb hőse volt. Vagy komolyan elvárja, hogy örüljünk amiért ma kivételesen nem kapott gólt a csapat rögzített helyzetből?

Ennél az egész meccsnél pedig megalázóbb az, amit az ellenfél edzője Sarri mondott. Tudniillik, hogy a Milan a kapott gólt követően pánikba esett. Sajnos igaza volt, mindez pedig hazai pályán történt úgy, hogy volt még 20 perc a meccsből. Bőven lehetett volna gólt szerezni, mégis olyan egyértelmű jelei voltak a szétesésnek, mint az eddig rendkívül magabiztosan dolgozó López hibája. Abban a hibában benne volt a Milan teljes szezonja.