Kegyelem kettes

Egy ilyen jól játszó Torino ellen lehet pontokat veszíteni. A bikák remekül felkészültek a Milan erősségeiből és gyengeségeiből, ennek érezhető jelei voltak a pályán. Azt azonban nem engedheti meg a Milan, hogy így teljesítsen egy meccsen. Hogy a hátát 87 percig törje a háló, egy olyan csapat ellen, ami inkább a kiesés ellen küzd, mintsem Európáért. Erre nem lehet magyarázat, mert méltatlan ahhoz, amit még a középszerűséget elfogadva is a Milantól várnánk.

Legalább a tizenegyest bevágta, enélkül ennyi pozitívum sem maradt volna.

Kezdjük azzal, hogy Ménez tizenegyeséhez kellett egy jókora jóindulat is. Akadt ugyan kontakt közte és a védő között, de valószínűleg nem zavarta annyira, mint amekkorát esett belőle végül. Persze ismerjük a közhelyeket, a hibák hosszútávon kiegyenlítik egymást, így nem lovagolnék ezen sokáig. A kapott gól hamar feltüzelte a Torinót, akik így egyből kézbe vették a meccs irányítását, a Milan pedig megpróbált a kontrákra építeni. Csakhogy olyasmi történt, amire nem nagyon készült fel a csapat. A Torino ugyanis jóformán egykapuzott a Milannal, egész találkozót figyelembe véve a sokkolónak mondható 65-35 volt a labdabirtoklás aránya, és nem a Milannak. 

Egy kontracsapatnál persze nem feltétlenül kell a labda birtoklása, amennyiben sikerül végigvezetni a gyors ellentámadásokat. Ha viszont nem, az pontosan olyan impotens támadójátékot eredményez, mint amit láthattunk is. Elég ha megnézzük hány kaput eltaláló lövése volt a csapatnak. Segítek: egyetlen egy. A büntető. Még a 3.percben. Tehát egy véleményes tizenegyest leszámítva 87 percen keresztül nem sikerült munkára fogni az ellenfél kapusát. 

Minden itt van.

Persze lehetne mondani, hogy legalább hősiesen védekezett a Milan, hiszen egy félidőn keresztül emberhátrányban volt a csapat. Akár el is lehetne fogadni Muntari érvelését arról, hogy emberhátrányban nem támadhatott a Milan. Akkor ha az első félidőben 42 percen keresztül nem ugyanazt a szégyenteljes teljesítményt hozta volna. Beszélhetnénk hősiességről akkor, ha nem a bajnokság 14. helyezettje ellen lépett volna pályára egy dobogóra hajtó. Vagy akkor ha nem a mázli és Diego López akadályozta volna meg, hogy a Torino gólokkal húzzon el a meccsen. 

Nem sokszor történt meg velem ilyesmi, de kellemetlennek éreztem, hogy ez a csapat vezet. Emlékeim szerint az Ajax elleni Bajnokok Ligája meccsen, ahol hasonlóan undorító defenzív futballal bekkeltük ki a 90 percet, pontosan ilyen eset volt. Bár akkor a tét a továbbjutás volt, és ott is volt egy piros lap. Nem vártam ismét. Azon kaptam magam, hogy a Torino gólnak szorítottam, mert egyszerűen a Milan nem érdemelt ilyen teljesítményre három pontot. Mondjuk éppenséggel egyet sem. 

Aztán jött a gól is, a csodás rögzített helyzetek elleni védekezésünkkel. Állítólag ez Tassotti feladata lenne, mondjuk ennek ismeretében nem csoda, hogy évek óta ilyen szar a csapat ebben a tekintetben.

Még Pippo utalt év elején arra, hogy Tassotti feladata lesz a védekezés rögzített helyzeteknél.

Diego Lópezt leszámítva egy halom káosz volt a tegnapi mérkőzés, mindenféle pozitívumot mellőzött. A csapatjáték valahol a béka segge alatt volt, az egyéni teljesítmények még ezt sem ütötték meg, De Sciglio pedig újfent elérte mélypontját eddig karrierje során. Komolyan mondom az a szerencsétlenkedés új szintje, hogy itt egy tehetség, akin látszik, hogy simán Maldini utód lehetne, erre sikerül Antoninit faragni belőle. Mondjuk megnézném, hogy egy edző alatt mire megy a srác, mert ebben eddig nem volt szerencséje.

Klasszis.

És akkor Pippo... Nem tudom eldönteni, hogy az a meccsterv, hogy a gól után visszaállunk és védekezünk (ami hülyeség, mert nem tudunk), vagy annyira nem tartjuk kézben a meccset, hogy a random ellenfél egyből elveszi a stafétát amint előnybe kerülünk. Na ez is épp elég gáz lenne, mert bizonyítaná, hogy Pippo nem igazán tudja mit is csinál. Kitalált egy alapsémát, ami elvétve működik. Ha viszont ezen változtatni kell, akkor kurva nagy gondok vannak. Szó se róla, ez a keret messze nem tökéletes, de edzői oldalról lehetne többet is hozzátenni a dologhoz. Persze amíg csendben teszi a dolgát, nem kell aggódnia, mert nem fogják számon kérni rajta a közepes teljesítményeket. 

Lassan el kell gondolkozni azon, hogy Pippo alkalmas-e a feladatra. És itt most függetleníteni kell magunkat attól, hogy milyen játékos volt, mennyi mindent tett a Milanért csatárként. Mert edzőként egyelőre csak felvillanásai voltak, ami nagyon kevés. Továbbra is úgy gondolom, hogy most neki egy alsóbb osztályú csapatot kellene edzenie, ahol felépítheti az elképzeléseit, kialakulhat egyfajta rutin ami kell ehhez a szakmához. Itt a Milannál sokszor indokolatlan nyomás kerül rá, leginkább azzal, hogy a harmadik helyre kellene bekormányoznia a csapatot. Ez nem reális, pláne nem vele.

Még így sem ő a legnagyobb probléma.

Annak ellenére felhúzott ez a meccs, hogy egyébként nincsenek nagy igényeim a csapattal kapcsolatban. De azért az szerintem minimum, hogy ne a Chievo mentalitásával játszunk egy alsóházi ellenfél ellen. 

Mert lehet pontokat veszíteni a Torino ellen. De nem így.