A szezon eddigi mélypontját sikerült elérni a hazai pályán összehozott 2-0-ás vereséggel. Az ellenfél ráadásul ezúttal sem egy középcsapat, hanem a friss feljutó volt, akiknek ebben az évben a maximális célkitűzésük, hogy megragadjanak az élvonalban. A tegnap látottak megerősítették, hogy a Milan játéka még mindig esetleges, a védekezés pedig semmit sem javult nyár óta. Legfeljebb az ellenfeleink játékereje változott meg kissé. Ebben a posztban nem feltétlenül a meccsről lesz szó, inkább a klub körüli problémákat járom kissé körbe. Lesz bőven.
A vendég játékosok öröme meccs után.
Inzaghi nem egyszer hangsúlyozta mennyire fontos, hogy ráerőltessük az akaratunkat az ellenfélre. Különösen azért, mert "mi a Milan vagyunk", tehát mindenképpen kontrollálnunk kell a találkozót. Elődjei kísérletezéseiből kifolyólag azt egyből el is vetette, hogy a Milan birtokolja a labdát, megpróbált egy kontracsapatot összerakni. Ezzel alapjaiban véve nincs is gond. A kontrára épülő csapat is képes kontrollálni egy meccset, elég megnézni mondjuk a Realt vagy a Chelseat. Ezek a csapatok nemzetközi porondon a kontrákban bíznak, ennek ellenére ők irányítják a meccset. Amikor a Milannak lehetősége nyílik a kontrákra nincs gond, ha a szélsők előtt megnyílnak a területek, vannak ziccerek is. De egy olyan ellenfél ellen, ami nem teszi meg azt a szívességet, hogy kinyíljon komoly gondok vannak. Ismét visszakerül a Milanhoz a labda, amivel egyfelől semmit nem tud kezdeni a csapat, nincsenek mozgások, teljesen statikus a játék. Másfelől pedig a kontrák ellen sem tudunk védekezni, csapatban és egyénileg is nagyokat hibázunk. Ráadásul az ellenfél edzői is videóznak, így látják, hogy a letámadással semmit nem tud kezdeni a csapat, így ezt nagy rendszerességgel vetik be Inzaghi ellen. Komoly probléma, hogy hosszútávon sikeres kontrajátékot nem lehet életveszélyes védelemmel játszani, mert abból ehhez hasonló forgatókönyv születik. Minden bizonnyal minden meccsen megvan a terv hogyan nyerhetünk, de valószínűleg mindig valami más kerül a pályára, amire nincsenek felkészítve a játékosok.
Az olasz bajnokságban a Juventus bizonyosan jobb védőkkel rendelkezik, ellenben például a Roma belső védői nincsenek képességekben távol a Milantól. Vitán felül áll, hogy a két bajnokesélyes csapat klasszis középpályásokkal rendelkezik, de ez még nem minden, mert pótolni is tudják a nagy hiányzókat. Tehát magában a rendszerben keresendő a kulcs. Olyan rendszert és stílust kellene tehát választani, ahol a védelem stabil lábakon áll. Stabil védekezéssel minden bajnokságot könnyebb megnyerni, de ez Olaszországban különösen igaz. Nem hiába mondta Galliani, hogy a legjobb védelem nyeri a Serie A-t. Ettől bizony kegyetlenül távol van a csapat. Nem is arról van szó, hogy ettől a társaságtól bajnoki címet várna el bárki is, de a Milantól megengedhetetlen, hogy ennyi gólt kapjon. Eddig lehetett azzal mentegetőzni, hogy legalább a támadások mentek, de az utóbbi három meccsen ez is csődöt mondott, másfelől az ha 4 gólt kap a csapat egy meccsen, akkor sincs rendben ha történetesen lő mellé ötöt. Látványosnak látványos, de rendszerszinten komoly problémákra mutat rá. A védekezés megszervezése az edző feladata, ezt a sajtótájékoztatón maga Inzaghi is elmondta. Ostobaság lenne persze az egészet a nyakába varrni, mert a védelem elég régóta gyengélkedik, de egyfelől kapott új játékosokat másfelől pedig neki sem sikerült megoldani.
A csapat mentalitásával szerintem nincsenek komoly gondok. Nem arról van szó, hogy nem akarnak futni, inkább arról nem tudnak. Ezt nem fizikális értelemben gondolom, hanem egyfelől hiányzik a játékintelligencia a játékosokból, másfelől edzéseken sem kapják meg azokat az alapokat, amire meccsen visszatérhetnek. Kétlem, hogy gyakorolták volna, hogy az ellenfél tizenhatosa előtt álló helyzetben várja a labdát négy Milan játékos is, ahogyan azt sem érzem túlzottan begyakorolt figurának amikor Ménez képtelen passzolni és belevezeti a labdát az ellenfél játékosába. Egy többé-kevésbé gyakorolt figurát tudtam kivenni a játékból, amikor a szélső behúzódott középre, így a szélen sikerült területet nyitni. Inzaghi ösztönös zseni volt a labda nélküli mozgásban, a jelenleg aktív futballisták közül Müllert tartom még hasonló szintű játékosnak. A pályán mutatott gondolkodásban azonban soha nem volt igazán erős, mivel nem ő szervezte a játékot. Azt érzem, hogy edzőként sem erőssége az előre végiggondolt támadójáték, sokszor csak passzolgat a csapat mindenféle cél nélkül és nem is jutunk előre.
Itt jutunk el az edzőkérdésig. Inzaghi az én szememben (még) nem edző. Ahogyan Seedorf sem volt az. Lehet idővel jó alapanyag, de szerintem érezhető, hogy nincsenek meg azok az alapok, amik egy élvonalbeli klubnál szükségesek. Olyan mintha a saját Conténkat próbálnánk megtalálni, de átugrottunk pár lépcsőfokot ennek ellenére egyből eredményeket várnak az edzőtől. Biztos vagyok benne, hogy Conte számára kellett a másodosztálybeli rutin, hogy azzá váljon, aki végül első idényében bajnokot faragott a Juventusból. Némi lelkiismeret furdalással kritizálom Inzaghi eddigi teljesítményét, mert meggyőződésem, hogy nem itt kellene ülnie, hanem valahol a Serie B-ben a feljutásért küzdve.
Mindent felülír viszont az a mély koncepciótlanság, amit évek óta érezni és semmi jele a változásnak. Még mindig ott tartunk, hogy Galliani szabadügynök listája alapján válogatunk játékost, ahelyett, hogy az edző a saját szakmai stábja alapján 3-4 évre előre gondolkozva hozna felelős döntéseket. Egy fiatal és tehetséges garnitúrával ebben a gyenge bajnokságban simán összehozható az Európa Liga már egy év után, de idővel és jó ütemben felépített fiatalokkal meghatározó csapat lehet a Milanból. Hogy ennek mennyire nincs alapja jól jelzi, hogy az utánpótlásból érkező Inzaghi alatt csak távolabb kerültek az első csapattól tehetséges játékosok. A válság oka tehát nem az edző személye és nem is a pénz hiánya elsősorban, hanem a változásra való képtelenség.
Bizonyos téren érezni előrelépést, például meggyőződésem, hogy Barbara Berlusconi hozzáértését bizonyította a klub marketingértékének kihasználásával. Honda leigazolásának is köszönhetően szereztünk pár japán partnert, de a Milan mint márka is egyre inkább kihasználásra került. A Casa Milan ilyen téren az elmúlt évek legjobb ötlete. Viszont hiába a fényes csomagolás, ha nincs tartalom. Nem lehet egy örökkévalóságig abba kapaszkodni, hogy itt játszott Van Basten, Baresi, Maldini, Sevcsenko vagy épp Inzaghi. Ha nincs miért a jelenben is követni a csapatot, akkor bizony kevesebb bérletes lesz és továbbra is kongó stadionban játszhatják a hazai meccseket a srácok. Ezek a játék mellett a leginkább intő jelek, és ezért kellene a játékospolitikát is drasztikusan megváltoztatni. Nem szavak szintjén, hanem tettekkel.
A tegnapi vereségtől függetlenül persze még nem reménytelen a dobogó és az európai szereplés, de egyetlen porcikám sem kívánja ezt a csapatot a BL-ben látni. Pláne ha hozzátesszük, hogy Inzaghi szerint a vereségben szerepet játszott, hogy mostanában sok meccset játszott a Milan. Pedig még nem is kellett BL-el számolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése