Roncsderbi

 Derby della Madonnina - avagy a világ egyik leghíresebb párharca következik a hétvégén. A két milánói gigász vetélkedése kétségtelenül a legnagyobb rangadók közé tartozik. Szurkolóknak, vezetőknek, játékosoknak egyaránt fontos a győzelem. Engem jelenleg mégis leginkább szomorúsággal tölt el ez a párharc. Ma ugyanis két legenda vergődéséről szól és nem a zseniális játékosok küzdelméről.

Vannak nálam tapasztaltabb és valószínűleg nagyobb Milan szurkolók is, akik több derbiről tudnának írni. Nekem mégis az az időszak meghatározó a két klub vetélkedésében, amikor a két milánói csapatban olyan klasszisok futballoztak, mint Sevcsenko, Inzaghi, Kaká, Seedorf, Pirlo, Gattuso, Cafú, Nesta, Maldini, Stam vagy épp Dida. Lényegében egy kezdőre való zseni, akik Adriano, Martins, Sztankovics, Veron, Cambiasso, Figo, Zanetti, Julio Cesar kvalitású játékosok ellen léptek pályára. Az akkori derbikben minden megvolt, ami egy ilyen párharcot kiemel. Iram, lelkesedés, szenvedély és jó foci. Manapság egyiket sem érzem túlzottan a Milant-Inter meccsek során, aminek egyik részről az az oka, hogy nincsenek klasszis játékosok a milánói csapatokban, a másik pedig, hogy némileg hiányérzetem van az identitás tekintetében is. A korábbi rangadókon mindig volt 1-1 olyan ember, aki ízig-vérig rendelkezett az adott klub DNS-ével, amit nyilvánvalóan az öltözőn belül meg is mutatott. Így aztán nemcsak számukra vált létfontosságúvá a találkozó, hanem azon légiósok számára is, akik kevésbé értették meg a szenvedélyét egy ilyen rangadónak. Persze ahogyan végigsiklottam a neveken, rá kellett jönnöm, hogy a Milan oldalán nagyon kevés ilyen játékos lehetett, mert a nekem meghatározó Ancelotti-érában a kezdőjátékosok jelentős része hosszú éveket töltött el a csapatnál.

Ma abban a helyzetben várhatjuk a derbit, hogy mind a két klub új generációt kénytelen felépíteni, de kevés olyan játékost lehet látni, aki hosszú évekre meghatározhatja ezeket a mérkőzéseket. Arculatváltás zajlik, de ennek a váltásnak aligha örül bármelyik fél is. A két klub között ráadásul elég sok párhuzam van. A probléma forrása mindegyik esetben a pénz, a "széf" kulcsát hét lakat alatt őrzik, a piacon minimális összegeket költenek el, főként a korábbi évekhez képest. Emiatt aztán olyan játékosokat tudnak csak igazolni, akik valamilyen oknál fogva a piacon kevésbé számítanak kapósnak, de összességében nem annyira rossz labdarúgók. Mindegyik oldalon szenvednek a klubstratégiával, és világos koncepciót egyik csapatnál sem lehet felfedezni. Mivel a Milan mindennapjait jobban követem, ezért Berlusconiék esetében nagyobb bátorsággal ki merem jelenteni, hogy a túlélés a cél, de Thohir sem tűnik annak a megmentőnek, akire a Moratti korszak után szüksége lett volna az Internek. Idén tehát nem Sevcsenko és Adriano riogatja az ellenfelek védőit, és nem Zanetti vagy Maldini keseríti meg a támadók életét, hanem - nagyon finoman fogalmazva - közepes játékosok. 

Ezért - és ez végtelenül szubjektív - nekem manapság már nem jelent annyit ez a párharc, mint régebben. Presztízsharc ez tény, de ennél többről szól szerintem egy ilyen csata.

Érdekességek persze most is akadnak a mérkőzés előtt. Az egyik legérdekesebb az Internél történt ugyanis kirúgták Mazzarit a rangadó előtt. Az Inter jelenleg a 9. helyen áll a tabellán és 16 pontot gyűjtöttek eddig. (Ez 1 ponttal kevesebb, mint amit a Milan szerzett.) Vélhetően a kirúgása mögött nem is ez állt, hanem a kilátástalan játék, ami már az előző szezonban is jellemezte a csapatot. A háromvédős felállást sehogyan sem sikerült megoldania, hátul is dadogós volt a játék, cserébe pedig elöl is fogalmatlan volt a csapata. Nápolyban jobb anyagi lehetőségekből épített jó csapatot, az Internél viszont ezen a téren megbukott. Utódja az a Mancini lett, akinek nem idegen terep az Inter kispadja, bár egészen más körülmények között edzősködött akkor. Jó alapanyagból kellett csapatot építenie, ezt bizonyos téren megoldotta, de valami extra mindig hiányzott az Interből. Ezt az extrát akkor nagyon várták a szurkolók és Moratti is, így Mourinhóval váltották, aki BL-győzelemre vezette őket. Később Mancini a Manchester City edzője lett, ami már akkor sem tűnt jó ötletnek, bár kupákat (köztük egy bajnoki címet) így is nyert a csapattal. Olyan edzőnek tűnik, aki ha erőfölényben van képes eredményes lenni, viszont rég edzett úgy csapatot, hogy az legjobb esetben is csak a középmezőnyhöz tartozik. Most azt a feladatot kapta, hogy arculatot adjon az Inter játékának, amire véleményem szerint alkalmas lehet. Inzaghi szempontjából viszonylag rosszkor jött ez a váltás, mert egy Derby della Madonninán jóval tapasztaltabb tréner ül majd vele szemben. Persze Pippo is szerepelt játékosként számos alkalommal ilyen rangadón, de akkor őt készítették fel egy ilyen helyzetre, most pedig neki kell segítenie a játékosokon. Ebből a szempontból nekem öröm, hogy két ilyen edző ül a padon. Mancini edzőként nagy rutinnal rendelkezik a derbikről, Inzaghi pedig játékosként élte át a rangadók élményét. De ami nagyon fontos, hogy mind a ketten olyan időszakban élték át ezt, amikor tényleg két gigász küzdött egymással. Azzal tehát pontosan tisztában vannak, hogy mit is jelent egy ilyen meccs.

Inzaghi egyébként a szokásos gondok mellett néhány sérülttel is küzd, ami átalakíthatja a csapatát. Védők között Abate nagy hiányzó - elsősorban a támadásból - de nehéz lenne megtippelni ki lesz helyette. Az szerencsére fel sem merülhet, hogy Bonera kapitány legyen a kezdő eltiltása végett, de a jelek szerint az is elképzelhetetlen, hogy balhátvéd poszton balhátvéd játsszon. Valószínűbb, hogy Rami esetleg Poli játszanak jobbhátvédet és De Sciglio marad balon. Időközben az is kiderült, hogy Alex is kidőlt, tehát az eddigi fejtegetések akár borulhatnak is. Középpályán De Jong sérülése okoz fejtörést. Elméletben nem elképzelhetetlen a játéka, de az általában nem szokott jót jelenteni, ha ennyire az utolsó percekre hagyják a döntést. Ezen a téren egy ghánai duót várhatunk leginkább Essien és Muntari által, aminek legfeljebb 5-6 éve örültünk volna. Ez viszont azt is jelenti, hogy a 4-3-3-as rendszer helyett visszatér a 4-2-3-1, a támadósorban Bonaventurával, Ménezzel, El Shaarawyval és Torresszel. Ha valóban ez a négyes lép pályára, akkor leginkább Bonaventurában bízhatunk. Jack igazi Inter specialista, négy gólja is van a kék-feketék ellen. Honda kihagyása ugyanakkor meglepő döntésnek tűnik, bár tény, hogy az utolsó pár meccsen ő sem villogott.

Vasárnap este 20:45-től tehát érkezik egy igazi rangadó, amire viszont a klubok jelenlegi állapotában maximum roncsderbiként tudok gondolni. Játékosaink az elmúlt hetekben, napokban sokat beszéltek a győzelem fontosságáról, mondván, hogy ez nagy lökést adhat a csapatnak. Valószínűleg ez még a mostani helyzetben is igaz, arról nem is beszélve, hogy négy pontra növelhető az előny az Interrel szemben.