7 nap 7 kérdés, rengeteg válasz. Blogunk szerkesztői körbejártak bizonyos témákat, melyek aktuálisak vagy épp fontosak a Milannal kapcsolatban. A blogon naponta egy kérdésre adott válasz fog megjelenni, célunk, hogy minél szélesebb körben megvitathassuk ezeket a témákat. Kövessetek bennünket, és írjátok meg Ti is véleményeteket Facebookon vagy a blog kommentzónájában!
NAP KÉRDÉSE
Inzaghival eddig 10 meccs, 4 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség. Jó úton halad?
Az eredmények jók, ha az elmúlt évhez viszonyítjuk, de nem mondanám, hogy jó úton haladunk. A 3. helyet elérhetjük, de nem látom, hogy léphetnénk előrébb. Drága igazolásokra nincs pénzünk, a fiatalokat pedig nem építjük be. Cristantet eladtuk, Saponara (a Palermo ellen azóta debütált - a szerk.) , Niang és Albertazzi egy percet sem játszottak, az, hogy a Primaveraból kipróbáljunk valakit, fel sem merül (Mastour, Modic). Pedig arról volt szó, idén lesznek beépítve a fiatalok...
Nathaniel
Pippo nem edző, így nehéz azt gondolni, hogy jó az út, amin halad.
Renningan
Sem Pippo sem See nem volt edző. Allegri az volt, ha nem is a legjobb. De amíg nem adták el a csapat gerincét, a Milan tényező volt. Visszatérve az alap kérdésre: nem, nem halad jó úton, ez a csapat ennél sokkal jobb.
Galacy
Nem halad jó úton, de ez nem csak miatta van. Tudjuk mi már nagyon jól, hogy a mai Milan egy egész komplex romhalmaz már, több tényező miatt alakult ki ez a helyzet, a legelső a két vén geci. Ha csak Inzaghiról beszélünk, be kell vallani, hogy nem sokat mutatott eddig, általában nagyon ötlettelen a játékfelfogása, nagyon nem tud belenyúlni a meccsekbe, még azt sem sikerült elérnie, amit mondott szezon elején, hogy feltüzelje a bandát.
Nesta34
Egyelőre sajnos nem. Plusz a keretben nincs is olyan játékos, aki vezéregyéniség lehetne, így segítene a mindenkori edzőnek. Kurva sokat számítana (ZLATAN).
Sylvinho
Nehéz kérdés, mert véleményem szerint a klub halad elsősorban rossz irányba évek óta, és így ezzel együtt sajnos SuperPippo is. Nem fogom még eltemetni, de az kiderült, hogy túl sok szépre nem fogunk emlékezni ebből a szezonból sem. Ilyen teljesítménnyel a Coppa Italiat sem lehet megnyerni. Többszörösen nehéz helyzetben van Pippo, egyrészt a keret (egymás között kimondhatjuk) kifejezetten szar, másrészt folyamatosan föntről belepofáznak abba, hogy mit mikor és hogyan csináljon, harmadrészt meg látszik, hogy taktikailag teljesen zöldfülű. Mivel az egyik idolom, imádtam játékosként, itt befejezném rá való tisztelettel ennek a kérdésnek a kifejtését, de a véleményem azért átszűrődött így is remélem. Nagy lett a kispad úgy érzem. Ettől függetlenül nem Őt látom mumusnak, sokkal fentebb nézek ez ügyben...
Donzee
Nem, nem halad jó úton. Pippo nem edző, láthatóan sokkal kevésbé tudja átlátni a focit, mint Willy tette, pedig ő sem edző. Színtelen, szagtalan a játékunk, gyakorlatilag nincs középpályánk, és ezen Montolivo sem fog tudni egyedül változtatni. Addig, amíg a középpályánk két hentes és egy mészárosból áll, addig a szakadék csak mélyülni fog köztünk, és az élvonal között. Simán lehetne hátravonni Hondát, Jacket, játszatni Saponarát és vG-t, és elfelejteni Muntarit, Essient és DJ-t. Az is egy agyrém számomra, hogy DJ végzi el a szabadrúgásokat. Egyébként nagyon drukkolok Pipponak, hogy bizonyítsa be az ellenkezőjét, de szerintem nem éri meg a szezon végét, teljes joggal.
Szabby
Jó úton indult el valami csoda folytán, mostanra már bőven rossz úton jár. Ütközetben eltűnt. A foci amit játszat teljesen kiismerhető, ráadásul vannak játékosok akiket kipécézett és csak fizetést felvenni vannak itt. Mexes mikor az egész védelmünk egy totális csőd, Armero mikor sem Ds, sem ES, nem képes magas szinten játszani. Niang, mikor Menez és már Honda is egy két meccs óta értékelhetetlent nyújtanak.
Abatino
A Milannak, mint klubnak rossz a reakciója mindenre. Matuzsálemekkel nem lehet megújulni. Inzaghi eladta magát, és csak időhúzásnak jó.
Cortez
Jó úton halad, mégpedig a legjobb úton. Ahhoz, hogy idegileg kikészítsen...
kalocsa
Nagyon nem. Semmit sem tudott kezdeni ezzel a kerettel, a védelem és a középpálya iszonyat gyenge, és az elmúlt meccseken már a támadók is betliznek. Pippo nem edző, én egy bábnak tartom, aki nagyon tud asszisztálni a két nyugdíjas munkájához.
Logo
Eleinte láttam benne valamit, de az utóbbi meccseken egy formán kívüli, taktikailag rosszul összerakott és nevetségesen "játszó" Milan-t láttam. Edző kell ide+ szinte teljes keret csere.
GG
A Juve meccs után is bíztam benne, hogy igen, pedig ott már eléggé tele gatyával játszottunk hazai pályán. Sajnos azóta egyre többet csalódom. Védekezésünk kaotikus, Bonerának jó sok meccs kellett mire kiderült mindenki számára, hogy nem a megfelelőbb játékos kezdőnek, érthetetlen számomra a Muntari-Poli kettős erőltetése középen, hiába van annyi támadónk látszik, hogy turkálóban vásárlunk ami néha ugyan "márkás termék" mégsem passzol a többi ruhadarabhoz. Szóval a kérdésre válaszolva nem érzem jó úton a csapatot.
godom
Nem jó hanem tévúton halad, amit kopasz korlátok határolnak, se egy elágazás, se semmi - na abban halad ő hol előre, hol vissza, tök mindegy. Ha egy tudatlan és/vagy kevésbé felkészült egyed ránéz, hogy 10-ből 4-4-2-t toltunk és abból az egyik vereség a Juve, az előző évek Milánját látva talán még dicséret is elhagyhatja ajkát, viszont látva a meccseket förtelmesen téves még ez a Milan (régi) szintjén szar mutató is. Az addig tök zsír, hogy megnyomtuk a öblítőkék brigádot és hogy Verona mindkét felétől elhoztuk a 3 pontot, az is szép, hogy sonkahonban is elvitézkedtünk a győzelemig - ez utóbbi akkor még meglepetésnek számított, azóta kiderült, hogy annyira nem volt az, nem, nem azért, mert mi jók vagyunk - de ennyi, mert a 4 döntetlen számomra 4 vereséggel ér fel önmagában és az ezen meccseken nemlétező játékunkat látva se tudom úgy értelmezni a történteket, hogy mi ott hej de faszául lenyomkodtuk az X-et érdemtelenül. A végén sokat érhetnek az ilyen 1-1 pontok is, viszont ha megnézzük, hogy kik ellen gyűjtöttük be ezeket akkor rögtön leesik, hogy - a lilákat most kiveszem - 6 pontot buktunk szinte nem létező csapatoktól, miközben mi jó úton haladunk, lett ugye elmondva hetente 10-szer. Na de ne menjünk mélyebben bele, számomra a 10 meccs / 20 pont lett volna az elfogadható minimális határ, akkor még le is szarnám jelenleg, hogy (nem) játszunk. Szakmailag részemről tök vakon van Pippo, egyrészt hót szar ez a 4-3-3, másrészt ő is 20 betonkeverőnyi anyagot önt be a középpályára, ami ennek ellenére nem létezik. A védekezést jóval kevésbé segíti, mint aminek szánva lett, a támadójáték támogatásáról, mint olyanról meg nem is lehet beszélni. Na de ha így, akkor nyugodtan be lehetne baszni a Honda-DJ-Jack triót középre, a japónak amúgy is ott kellene tolnia, de méginkább valami kevésbé halott formációt alkalmazni, ha már ennyi támadó típusú pali ül a padon, hogy ne csak a hétvégére már teljesen meghalt kontrajátékunk legyen az egyetlen taktikai variáció, mivel ha még eddig nem jött rá az a kicsik vagy mondjuk úgy kevésbé támadószellemű alakulatok ellen olyan, mint ha nem lenne és ugye ez az összes támadásban alkalmazott taktikánk - szóval előre megássuk vele a sírunkat. Végül pedig annyit, hogy nem látom a tüzet se, azt a Pippo érzést, amit ő játékosként a pályára rakott, maximum két meccsen lehetett észlelni valami erre foghatót a többi semmi és akkor nehogy ne említsem már meg a telibefosott gatyában Juve ellen kitotyogunk meccset - bűzlött a tv itthon annyira be voltak szarva...
Zaka
Nem, Inzaghi nem halad jól de elsősorban nem rajta verném el a port. Amiben hibás, hogy hőn szeretett klubjába beállt bábnak és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a felkészültsége alulról közelíti a nullát. Továbbra is szeretem, tisztelem Pippo-t, de minél többet tölt a kispadon annál rosszabb kép marad meg róla az emlékezetemben.
Dani027
Még csak 10 meccs telt el a bajnokságból, szóval nyilván korai megállapításokat tenni. Eddig az összkép nem annyira siralmas, mint tavaly, de úgy gondolom fájdalmas pontvesztéseink voltak. Két feljutó és a Cagliari ellen sem sikerült idegenben nyerni, ez még nagyon sokba kerülhet. A Palermo elleni gyalázattal remélem nem kezdődik egy nagyon rossz sorozat. Eddig nagy csalódás, hogy az az ember, aki 2 évet húzott le a Milan utánpótlásában egy fiatalt sem épített be, ráadásul az egyik kirakatjátékost el is engedte. Milyen üzenet ez a Milan Primavera játékosainak?
Nem jó egyenlőre, lehetne jobb is , ha jobban figyelnénk a kis csapatok ellen. Tegnapi meccs után Niang abszolút érdemelne egy-egy meccset, iszonyatosan jó lövőképességei vannak úgy bal, mint jobb lábbal, Saponara, de VanGinkel sem játszottak rosszul. Pazzini is jól teljesített.
VálaszTörlésDeSciglio álma is valóra, vált : viselhette a csapatkapitányi karszalagot :D
ForZa Milan