Jó lenne végre látni egy olyan Milant, amelyik képes sorozatban mérkőzéseket nyerni. Nem hébe-hóba 1-2 találkozót középcsapatoknál valamivel gyengébb klubok ellen, hanem a bajnokság komolyabb résztvevőitől is pontokat hozni. Ez a bajnokság szempontjából sem lenne utolsó dolog, lévén, hogy az élmezőny tagjai szépen körbeverik egymást, így ellentétben az előző idényekkel nincsen egy kiemelkedő csapat, hanem 4-5 bajnokesélyes van. Vagyis egy kiegyensúlyozottan teljesítő csapatnak is lehet esélye odakeveredni a legjobbak közé.
Heee?
Bármennyire is gyengén teljesített eddig a Milan, egyelőre a Bl-indulást jelentő 3. hely sem reménytelen, az EL pedig egyenesen reális. Ehhez persze a felvezetőben vázolt forgatókönyv kellene, olyan sorozatok, amik biztosítják a kellő pontmennyiséget. Belátom, hogy ez nagyon Zomborisan hangzik, ezért kifejtem bővebben.
Úgy hiszem, hogy ebben a csapatban több van. Mentálisan és játéktudásban egyaránt. Viszont ez valahogy soha nem jön ki igazán, mert mire igazán játékba lendülhetne a Milan és a játékosok valamilyen szinten önbizalmat gyűjtenének, addigra jön egy olyan mérkőzés, mint év elején a Genoa elleni, ami szépen visszaveti a csapat teljesítményét. Ezt láttuk Inzaghi alatt és ebben a tekintetben Mihajlovics sem tudott többet nyújtani. Most megint ott tart a csapat, hogy van zsinórban három veretlen meccse, ahol a védekezés már jobbnak tűnt és akár egy jobb széria is kezdődhetne. Csakhogy ezúttal olyan ellenfél következik, aki ellen papírforma a vereség.
Nemcsak azért, mert a tavalyi 3. találkozik a tavalyi 10. csapattal, hanem azért, mert a rómaiak elképesztően jó formában vannak otthon. Az idei 5 találkozójukból mind az 5-öt megnyerték, ráadásul 10-1-es gólkülönbséggel tették mindezt. Ha azt is hozzátesszük, hogy a Lazio egyébként 6 győzelemnél és 4 vereségnél tart, akkor látható, hogy az Olympico jelentős formajavulással bír a csapatra. Persze azt is érdemes hozzátenni, hogy a hazai mérkőzések valóban nyerhetőek voltak, egyedül a Torino elleni 3-0-ás sikerüket emelném ki. Közte a Bologna, Udinese, Genoa és Frosinone tökéletes ellenfelek voltak a hazai pálya jelentette előny kihasználására.
Bár a mostani mérkőzésük nem idegenben lesz, annak érzékeltetésére alkalmas lehet az idegenbeli teljesítményük, hogy lássuk mennyire ingadozó a Lazio teljesítménye. Az Atalanta és Sassuolo elleni 2-1-es vereség még úgy-ahogy védhető, viszont a Napoli vert egy ötöst nekik, míg a Chievo egy négyest. Hátul tehát nem sebezhetetlenek, pláne ha azt vesszük, hogy a Milannak vannak jó támadói.
Egy valami viszont közös ezekben a vereségekben. Biglia csupán az Atalanta ellen volt ott a pályán.
A Whoscored értékelése szerint Biglia toronymagasan a legjobb formában lévő játékos, idén átlagban 8-as osztályzatot kap az oldaltól. Persze önmagában az értékelés nem sokat jelent, így nézzük a statisztikáit is. Védekezésben érezhetően kulcsembere a csapatnak, találkozónként 3,4 szerelése és 2,6 labdaszerzése van. Már ebben a tekintetben sincs megfelelő alternatívája és akkor a támadásépítésben betöltött szerepéről még szó sem esett. Idén 5 meccsről van 3 gólja és 1 gólpassza, amivel a csapat 2. legproduktívabb játékosa, egyedül Felipe Anderson jobb nála. Arra már fel sem kapja az ember a fejét, hogy átlagban közel 70 passzt enged el 86%-os pontossággal és találkozónkénti 1,8 gólpassza miatt a gólhelyzetek kialakításában is első a csapatban.
Szóval jól látható, hogy ha szeretnénk megfogni a Lazio támadásépítéseit, akkor azt Bigliánál kell kezdeni.
Kulcsfontosságú lesz még a két szél megfelelő lezárása és a Felipe Anderson-Candreva kettős kikapcsolása, várhatóan ebben szerepe lesz Bonaventura és Cerci mezőnymunkájának is.
A Milan védelme ezen a találkozón kerül majd először igazi nyomás alá a Napoli elleni megaláztatást követően, így este kiderül, hogy történt-e érdemben előrelépés vagy maximum a gyengébb ellenfelek ellen képes hatékony védelmet összerakni Mihajlovics.
Nem utolsósorban Donnarumma számára is emelkedik a tét, hiszen várhatóan ezúttal nem néhány beadás és pár közepes lövés hárítása lesz a feladat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése