A Milan emberemlékezet óta nem nyert mérkőzést a Lazio otthonában, de vasárnap este megszakította a sort Mihajlovics csapata. A pezsgőknek még nem kell pukkannia, de a pince mélyéről elő lehet halászni, mert van remény, hogy szükség lesz rá. Legalábbis ha sikerül folytatni a megkezdett és pozitívnak tűnő utat.
A csapatnak idén volt már egy egyértelmű felfutása, ami valahol az Udinese elleni mérkőzés szünetében tört meg. Akkor ott egy félidőig kiváló, összeszedett és érett játékot mutatott a Milan egy egyébként gyenge ellenfél ellen, viszont érezhetően nem jött jól az, hogy a szünetből visszatérő kiscsapat feltörölte a padlót Mihajlovics csapatával. Ráadásul utána jött egy pechesebb meccs a Genoa ellen, ahol igazából egyik csapat sem mutatott sokat és egy olyan találkozó a Napoli ellen, ami beverhette volna a szögeket Mihajlovics milánói karrierjének koporsójába.
De egyelőre nem tette.
Először is belátásra került, hogy a 4-3-1-2-höz nincsenek meg a megfelelő emberek, még akkor sem ha a két remek csatár és a papíron jó teljesítményre képes Honda számára is ideálisnak tűnik. A valóság ugyanis azt mutatja, hogy a két csatár támogatás nélkül nem sokat ér, Honda pedig maximum Üzbegisztán ellen tűnik a válogatottban kiemelkedő játékosnak, de olasz szinten lassú, körülményes és még játékintelligenciában sem éri el a közepes szintet. Ebből jött a kísérletezés a semmit nagyon ügyesen csomagoló Susóval és azzal a Bonaventurával, aki ihletett formában van, csak épp másik poszton kell játszatni.
Apropó Bonaventura. Róla igazából már a podcastben is szerettem volna beszélni, mert elképesztő amit nyújt. Jelenleg magasan a legfontosabb játékosa a Milannak, különösen a támadásépítésben betöltött szerepe miatt. Szépen, lassan a klasszis szint közelébe ért, és elnézve a 2 gólját és 5 gólpasszát és azt, hogy toronymagasan a legtöbb kialakított gólhelyzet fűződik a nevéhez meccsenként (2,4) valóban nem túlzó a klasszis jelző. Engem meggyőzött arról, hogy a válogatottban is sokkal nagyobb szerepet kellene biztosítani számára.
De visszatérve a formációkhoz. A 4-3-1-2 helyett olyan felállást választott Mihajlovics, ahol több kulcsembernek szánt játékos is jól érzi magát. A védelem előtt Montolivo, aki a Lazio ellen is zseniálisan futballozott, Bertolacci, aki valamit villantott a Milanban és Kucka, akinek harcossága tulajdonképpen formációtól függetlenül hasznos volt a csapat számára.
Érintettük már bővebben is többször, hogy Bertolaccinak szabadabb szerepkör kell, nem áll jól neki a védekezés. Mindezt a 4-3-3-ban megkapta, mert bár offenzívabbnak tűnik ez a felállás, valójában egyel több játékos védekezik, hiszen mind a két szélsőtől megköveteli Mihajlovics, hogy precízen zárjanak vissza. Vagyis Bertolacci jóval nagyobb kockázatot vállalva játszhat, Bonaventura alázatos mezőnymunkája miatt. Az egyensúly ott jön létre, hogy a visszazáró, de védekezésben gyenge Cerci mellé többnyire Kucka kerül, aki ha kell, akkor a piszkos munkát is elvégzi az olasz helyett. A váltás így nem véletlenül Bertolacci játékán érződik meg leginkább, aki így is elég pontatlanul játszott, túlzás lenne máris valami új klasszist látni benne, de egyértelműen jobban fekszik neki a mostani formáció. A Lazio ellen például a whocored-tól 35 percnyi játék után is majdnem 8-as osztályzatot kapott, ami egy elég figyelemereméltó statisztikákat takar. Érdekes módon leginkább védekezésben tűnt ki, 6 labdát szerzett és ugye a vezető gólt is a nevéhez köthetjük a nagyot hibázó Marchetti mellett. Támadásban viszont ennek dacára sem az igazi, 11 passz nagyon kevés, ráadásul az alig 70%-os passzolási hatékonyság sem túl veretes.
A formációváltás másik nagy nyertese Cerci lett, akinek így van szerepköre a csapatban. Bár alapvetően Cercit nem feltétlenül gondolom szélsőnek - visszaemlékezve a Torinós éveire, inkább indult középről - egyre otthonosabban mozog, ennek megfelelően hasznosabb a játéka, mint az előző szezonban. Ugyan a játéka még mindig ugyanarra a sémára épül - megtolom és futok - kezd egyre jobban működni gyors támadásoknál. A Lazio ellen egy szép kapufával és több ígéretes elfutással jelezte, hogy alakul a játéka.
A 4-3-3 egyik nagy erénye, hogy összeállt a védekezés. Ugyan a legutóbbi 4 mérkőzésről csak egy olyan volt, ahol nem kapott gólt a Milan, nagyon kevés helyzetet engedett az ellenfeleknek. Ráadásul mind a három olyan volt, ami bravúrral védhető lett volna. Mivel nagyon sokszor éppen ennyi hiányzik ahhoz, hogy elit védelemről beszélhessünk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen a téren jól teljesített a Milan. Emiatt egyelőre Donnarumma játéka sem akkora rizikó, minden kötelezőt védett eddig, igaz ami extrával (és némi rutinnal) fogható lett volna az bement. Akárhogy is, most már nyomatni kell a srácot, pláne López sérülése mellett.
Amíg az előző három ellenfélnél még lehetett arra fogni a jó védekezést, hogy az ellenfelek nem is igazán erőltették a támadásokat - ami végsősoron igaz is - addig a Lazio ellen már egyértelmű volt, hogy a Milan nem hagyja kibontakozni az ellenfél támadásait. Hiába a jó formában lévő Biglia, a javuló Felipe Anderson, vagy a mindig veszélyes Candreva, egyszerűen nem volt momentuma sem az ellenfélnek. Mindebben a már említett 6 szereléssel záró Bertolaccinak és az összesen 13 labdát megszerző Montolivónak nagy szerepe volt, de szélen is többnyire sikerült jól lezárni a területeket, itt Antonelli 7 labdaszerzéssel zárt, míg DS oldalán 4 jött össze. Összességében a középpálya hatékonysága volt a kulcs, amit Bertolacci korai lecserélése sem zavart meg túlzottan, bár Poli igazából csak a kötelező minimumot tudta letenni az asztalra.
A cseréket egyébként ki kell emelni. Nem a taktikai oldala a jelentős, mert egyiknek sem volt ebben a tekintetben szerepe. Bertolacci és Alex sérülés miatt jöttek le, Honda beküldése pedig inkább már időhúzó jelleggel történt, igaz a japán védekezésben jobb, mint Cerci, tehát taktikai húzást is bele lehetne magyarázni. Összességében azonban azt a szeletét emelném ki, hogy a Milan akkor is stabil maradt, amikor fontos játékosok dőltek ki. Bertolacci ugyanis remekelt - különösen védekezésben - a helyette érkező Poli jóval szürkébb volt. Alex pedig sokat tett hozzá a stabilitáshoz, különösen Romagnoli játékára volt jó hatással, de Mexés is tudott olyat hozni a pályára, ami mentálisan nem elhanyagolható szempont. A francia vehemenciája, de különösen a beszállásának a forgatókönyve sokat tett hozzá a győzelemhez.
Muszáj megemlíteni Baccát is, aki egyelőre jó szegény halász ember módjára vízzel főz, de abból baromi jól gazdálkodik. Ugyan nagy labdát kapott a góljánál, de azért kellett hozzá a klasszisa is, hogy végül gól legyen belőle, ez pedig egyáltalán nem csak erre a mérkőzésre vonatkozik.
A Lazio elleni találkozó konkrét bizonyítéka volt annak, hogy Mihajlovics kezdi megérteni a játékosait, megismerni a képességeiket és annak megfelelően felhasználni őket. Javulni való természetesen mindig van, lehetne említeni például az akadozó támadásokat vagy az egyelőre még gyengélkedő játékosokat, viszont az előző találkozók alapján lehet abban bízni, hogy van már alap amire lehet építkezni.
A következő fordulóban az Atalanta vár a Milanra, ami Bonaventura hiánya miatt újabb komoly teszt elé állítja Mihajlovics csapatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése