Az Inzaghi irányítása alatt tapasztalt legsötétebb időszakot idéző játékkal mutatkozott be hazai pályán a Milan. Mindössze két pozitívumot lehet kiemelni: 1. nem tudott annyira gyengén játszani a Milan, hogy végül a meccset ne nyerje meg. 2. Mihajlovics nem beszélt semmiféle előrelépésről pusztán azért, mert a találkozót valahogy sikerült megnyerni. Apró örömök az életben.
A kezdő kihirdetésekor alighanem elmormolunk néhány bazmegot, tekintve, hogy Nocerinót a teljesítménye ellenére sem sikerült végképp elfelejteni. Tudom persze, hogy neki is köszönhetően nyert a csapat TIM kupát, amiért aranyba kellene önteni a csodás jobb lábát és 3 évvel ezelőtt még egy Ibrával felálló Milanban jó volt, de ez nem feledteti el azt a teljesítményt, amit azóta nyújtott. Ami egyenértékű a nullával. Nagyjából ezt sikerült is hoznia a találkozó során, ez persze kevésbé meglepő, mintha értékelhető teljesítményt nyújtott volna. Rühellem az idézeteket, de ezek az Einsteinnek tulajdonított gondolatok illenek ide. "Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." Nocerinót a kezdőbe nevezni és azt várni, hogy majd jól teljesít pontosan ilyen.
Nem mintha Nocerino lett volna az egyetlen, vagy legnagyobb gond. Sokkal inkább az, hogy a többi középpályás teljesítménye sem volt különb, azoké akiktől egyébként többet várnánk. Ezúttal azt sem lehetett kifogásként emlegetni, hogy nyomás alatt játszott a csapat, mert bár valóban próbálkozott valami letámadásfélével az Empoli, ezt sokkal könnyebben kellett volna kezelni annál, hogy kétségbeesve kirúgták a mezőnybe a labdát, hátha kezdenek vele valamit Baccáék. Az, hogy a legértelmesebb mélységi támadásépítés többnyire Romagnoli nevéhez köthető jól jellemzi a labdakihozatalok szervezettségét. Márpedig a Romától vásárolt védő megoldásaiban több tudatosság volt, mint De Jongékban összesen az egész találkozón.
Bertolacci játéka tegnap is külön fejezet volt a meccs történetében, mert jó megoldást elvétve sikerült csak bemutatnia. Nocerinónál annyival sikerült többet mutatnia, hogy volt két szerelése és két sikeres csele, cserébe viszont eltűnt a mezőnyben és elszórt egy csomó labdát. Értem, hogy nehéz feldolgozni a magas vételárat, amit nyilvánvalóan a teljesítményével nem egészen szolgált meg és a csapat is új, de azért az elvárható egy középpályástól, hogy ne a kapu előtt kezdjen el Pirlósan forgolódni (és rá nem jellemzően labdát veszíteni) vagy ha már a labdakihozataloknál segít, akkor legalább annyit tegyen meg, hogy nem ellenfélhez passzol. Mert Bertolacci eddig ezekben csúfos kudarcot vallott. Olyan arcát mutatja, mintha nem egy 24 éves, Serie A szinten rutinosnak számító játékos lenne, hanem egy 16 éves, remegő lábú újonc. Utóbbitól még csak csak érthető lenne a hiba, de Bertolaccinak gyorsan és sokat kellene javulnia, hogy valóban kivívja a Milan kezdőjét.
A középpályás védekezés úgyszólván ezúttal sem létezett, szerelésekben például a védelem előtti hármas közül csak Bertolacci mutatott fel valamit a 2 szerelésével. Nigel ezt kompenzálta 4 labdaszerzéssel, míg Nocerino az igen veretes dupla nullát mutatta fel az első félidőben. Kucka ennél egy hajszállal jobb volt, bár az összesen 2 elcsípett labda sem sok.
Ami a támadást illeti, ott sem jobb a helyzet. Bonaventura beállásáig egyértelműen az Empoli volt fölényben, szebb és ötletesebb akciókat vezettek, amiben nem kis szerepe volt Saponarának. A fiatal támadó a találkozó során a gólja mellett uralta a Milan tizenhatosát és összesen 3 lehetőséget teremtett a társak számára. A Milan oldalán azonos szerepkörben szereplő Suso erre egy frappáns 0 kulcspasszos teljesítménnyel válaszolt, de legalább Saponara homály lövéseit jól másolta. Bár a támadó harmadban a két csapat ugyanannyit passzolt (122), az Empoli ezekből 18 lövési kísérletig jutott, míg a Milan hatig. A találkozón többet birtokolta a labdát az Empoli (igaz nem sokkal) és többet is passzoltak (igaz itt sem sokkal). De mindenképpen árulkodóak ezek a statisztikák. Valóban a csatárok parádés helyzetkihasználásán múlt a Milan sikere, így ha azt mondjuk, hogy a Milan nem érdemelt győzelmet, akkor nem lövünk mellé.
A tanulság még mindig egyértelmű. Égető szükség van olyan játékosra, aki nemcsak támadáshoz, hanem a védekezéshez is jól ért és képes egyensúlyt hozni erre a végtelenül középszerű csapatrészre.
Voltak persze pozitívumok is, amiről feltétlenül szót kell ejteni. Romagnoli továbbra is meggyőző, rendkívül higgadt döntéseket hoz és ha egy védő neve mellett 6 megelőző szerelés van, az soha nem hangzik rosszul. Zapata történetesen ennél is szebb statisztikákat produkált, egyértelműen a meccs embere volt a védelemben. Csak azért nem állítom, hogy az egész csapatból ő volt a legjobb, mert Luiz Adriano elképesztő estét zárt. Az első gólnál nagy passzt adott Baccának, aki bizonyította, hogy befejezéseknél lehet rá számítani, majd ő maga fejelt hatalmas gólt Bonaventura szögletét követően. Az látszik, hogy a támadóknál jó vételt csinált a Milan, más kérdés, hogy amíg ennyire nem kapnak passzokat mennyire lehet várni tőlük a gólokat.
Gallianinak a Mercato tökélítesítésére még van pár napja, Mihajlovicsnak pedig 1 héttel több ideje, hogy valamit kezdjen a töketlenkedő középpályával, ellenkező esetben igen kellemetlen pillanatokat élhet meg a csapat az Inter elleni bajnokin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése