Mihajlovics első hivatalos tétmérkőzésén a biztosra ment, és felpakolta azt a kezdőt a pályára, amit a jelenlegi keret tudatában a legerősebbnek érzett. Ennek megfelelően végre kaphattunk képet arról, hogy a nálunk gyengébb csapatok ellen milyen mentalitásra és játékra kell készülni, akár a bajnokságban is, a végeredmény pedig több, mint biztató.
Szó se róla, a Perugia ellen Pippo tavalyi romhalmaza is esélyesként lépett volna pályára, és talán a győzelem sem tűnik irreálisnak. Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy túlértékelek egy olasz másodosztályú csapat ellen bemutatott masszív teljesítményt. Ugyanakkor fontosnak vélem megjegyezni, hogy Mihajlovics karakteréről és elvárásairól árulkodó, hogy még az utolsó percekben, amikor a Perugia játékosai már egy félideje feladták a reményt, hogy itt nyerhetnek, úgy magyarázott az oldalvonal mellett, mintha legalábbis az élete múlna rajta. Ez a mentalitás a pályán is visszaköszönt.
Kezdjük azzal, hogy a Milan egy másodpercre sem engedte át a kezdeményezést az ellenfélnek. Jó, jó tudom, Serie B csapat ellen játszottunk, de nem is olyan rég, még láthattunk, ahogyan a Milan mezbe öltöztetett Pippo-huszárok megszeppent kisgyerekként próbálták őrizni a nehezen megszerzett előnyt, akár a Cesena ellen is. Ehhez képest Mihajlovics nem engedte, hogy elkényelmesedjenek a játékosok. Kézben kellett tartani a meccset, és ez sokat jelenthet, mert ha nem adjuk meg az esélyét annak, hogy a gyengébb képességű csapat esetleg elhiggye van itt keresnivalója, akkor nem is nagyon lesz.
Nagy pozitívum az előző edzőkhöz képest, hogy Mihajlovics nem igazán foglalkozik a tapasztalattal. Megtehette volna, hogy Ely helyett Zapatát vagy Alexet küldi a pályára, hiszen a lábukban már rengeteg meccs van, de mégis olyan védőpárost küldött ki, akik ketten együtt alig múltak 40 évesek. A bajnokság nyilván más terep lesz, de ha Romagnoliból - és a Sampdoriás időszakából - indulunk ki, akkor valóban van esély arra, hogy a fiatal játékosok lehetőséghez jussanak az irányítása alatt. Ráadásul most azt ígérte a legerősebb kezdővel megyünk neki a kupameccsnek, és ennek dacára is az Ely-Romagnoli kettős kezdett.
Mindenképpen ki kell emelni, hogy a támadókban rengeteg a potenciál. Bacca és Adriano a kezdeti nehézségek után már sokkal jobban érezték egymást, de különösen Adriano és Honda között volt erős a kémia, kölcsönösen ki is szolgálták egymást, ezzel gyakorlatilag el is döntve a találkozót. Ha végül nem érkezik a nyáron támadó középpályás/Ibra, akkor is nyugodtan alhatunk a támadósor minősége és mélysége miatt. A padról beszálló Ménez vagy Cerci is nyújtott már kiemelkedő szezont az olasz bajnokságban, így aztán ha problémát keresünk, azt semmi esetre sem itt találjuk meg.
Bár ezen a mérkőzésen nem érződött ez különösebben, de úgy fest Mihajlovics még nem igazán döntötte el, mit is vár Bertolaccitól. Az világos, és valahol érthető, hogy nem kap olyan szabadságot, mint a Genoában, kérdés, hogy ez a teljesítményét mennyire vetheti esetleg vissza. Bertolacci sem volt rossz, de néha céltalannak tűnt a játéka, és ez olyasmi amit Mihajlovicsnak mindenképpen meg kell oldani, már csak a magas vételár miatt is.
Összességében azonban egy majdnem tökéletes estét produkáltak a srácok, és a bajnokság előtti utolsó főpróba nagy önbizalmat adhat játékosoknak, edzőnek és nem utolsósorban szurkolóknak egyaránt. Hosszú idő után végre nem keserűséggel, vagy gyomorgörccsel kezdhetünk egy szezont, hanem azzal a kellemes izgalommal, ami miatt végtére is futballszurkolók vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése