Bee Taechaubol esetleges tulajdonossá válása minden másnál fontosabb hír a Milan háza táján. A jelek szerint most dől el, hogy lesz-e új tulajdonosa a csapatnak, és ha igen, akkor valóban a mostanság sokat emlegetett Teáscsöbör úr lesz a választás. A thai üzletember Milánóban tárgyalt Berluval, sajtóhírek szerint meg is egyeztek. Hivatalos bejelentés még nincs, a részletek még homályosak, és közben egy Napoli-Milannal is foglalkozni kellene.
Már Shakespeare is megírta: "Bee or not to Bee, that is the question."
Ez is egy olyan hét, amikor nem a meccs a legfontosabb a Milannal kapcsolatban. Mondhatni szerencsére, mert a héten egyszer már megörvendeztettek minket egy remek teljesítménnyel, amiben az volt a legérdekesebb, hogy Inzaghi maradhatott a posztján. Korábban már érveltem amellett, hogy nem kell elküldeni, felesleges pénzkidobás lenne, a szezon pedig úgysem menthető. Nem tartanám szerencsésnek ha a mostani eredményeket később egy másik edzőhöz kötnék. Leginkább Brocchiról volt szó, akiből könnyen lehet jobb edző Pippónál. A Primavera csapata legalábbis ötletesebben és látványosabban játszik, és túlzás lenne azt állítani, hogy kész csapatot vett át. Végül aztán megerősítették Inzaghi helyét, két ilyen kilátástalan meccs - és egy egész szezonnyi szenvedés - után arra gondolok, hogy csak szezon végéig. Nagyon sajnálom ugyanakkor, hogy Inzaghi nem látja át a helyzetét. Azzal, hogy elfogadta a Milan kispadját és ennyire csúfosan leszerepelt, erősen rombolja a játékosként felépített nimbuszát. Már nemcsak a lesre futások és vérbeli lesipuskás góljai miatt marad emlékezetes, hanem a totális égés miatt is, amit eddig edzőként produkált. Nálam további fekete pont, hogy a nyilatkozatait olvasva úgy tűnik mintha nem is érezné pontosan milyen helyzetben is van. Például meccs előtt elmondta, hogy reméli maradhat még egy évet. Mert az eredményekkel ugyan nem tudta meghálálni a bizalmat, de azért keményen készülnek a meccsekre. Szó se róla, biztos vagyok benne, hogy lelkiismeretesen készültek a stábjával minden találkozóra, de semmit nem bizonyított az egy év során, ami miatt bármilyen edzői posztra alkalmasnak tűnhet. Meglepne ha a másodosztálynál feljebb találna magának csapatot. De azt, hogy az idei év ellenére bízik a maradásban nem tudom hová tenni.
Inkább búcsút kellene inteni.
Sokkal fontosabb, hogy Berlusconi a jelek szerint úgy döntött áruba bocsájtja a csapatot. Olyannyira, hogy a hétvégén már a fontosabb kérdésekben megegyezett a lehetséges befektetőkkel. Mámint állítólag. Hivatalosan még csak annyit tudunk, hogy mindenképpen marad az elnöki székben. Berlusconi azt nyilatkozta, hogy szeretné a csapatot újra a legjobbak között látni, ezért keres olyan befektetőt, aki tud segíteni. Azt viszont nem erősítette meg, hogy mindenképpen többségi tulajdonost keres, azaz csak 49%-ot tart meg a Milanból. Ezt követően a legtöbb lap már úgy gondolja a többségi tulajdonos marad Berlusconi, ez pedig így további kérdéseket vet fel. A Milanlive 8 pontban foglalta össze a számukra kétségesnek tűnő dolgokat az átigazolás körül. Az egyik ilyen pontosan az volt, hogy ki akar úgy milliókat fektetni egy csapata, hogy még a döntő szó sem lehet az övé. Valóban fontos kérdés, pláne, hogy az új befektetőtől azt is várja Berlusconi, hogy egyből pénzt hozzon igazolásokra. Sajtóhírek szerint mindjárt 70-100 millióról lenne szó.
Átalakul-e a Berlusconi által vezetett Milan?
Bee Taechubol kapcsolatai itt jönnek képbe. Teáscsöbör ugyanis szoros kapcsolatot ápol a Doyen Sports csoporttal, ahol komoly játékosok forognak. Gyorsan be is dobták Falcao, Felipe Anderson, Kondogbia és Witsel nevét. A Doyen segíthet abban például, hogy az FFP keretein belül maradjon a klub az igazolásoknál, plusz nekik köszönhetően csak az átigazolási ár egy részét kell az adott klubnak kifizetni, a másikat a cég birtokolja. Gallianit már látták is tárgyalni a Doyen Sports tulajdonosával, Nelio Lucasszal. További hír, hogy Bee együtt ebédelt Paolo Maldinivel... Illetve a lapok csak annyit tudnak, hogy egy étteremben voltak, ugyanabban az időpontban, de az nem biztos, hogy beszéltek is. Ugyanakkor úgy tűnik valami tényleg elindult.
Tisztázatlan a kérdés, hogy mennyit vesz meg a thai üzletember. Ő lesz a többségi tulajdonos, vagy Berlusconi? Bármi is történjék a tulajdonosváltás mennyire változtatja meg a vezetőséget? Marad az eladást ellenző Barbara a marketingért felelős részlegen, illetve az átigazolási pénzeket Gallianira bízza majd Bee? Egyáltalán ha marad a Galliani-Barbara-Berlusconi hármas mennyire lehet itt változásokat remélni? Ezekre a kérdésekre most biztosan nem lehet választ adni. Még az eladás sem hivatalos, csak nagyon valószínű. De láttunk már olyat játékosok esetében is, hogy a játékost már készült aláírni a szerződését, amikor visszaléptünk valamilyen okra hivatkozva. Szóval a pezsgők még maradhatnak a hűtőben.
Maldini visszatér a Milanhoz? Sok még a kérdés.
Pár szót illene a meccsről is írni. A Napoli verhető ellenfélnek tűnik, leginkább azért, mert teljesen átálltak EL-üzemmódra. Hétközben az Empoli verte őket 4-2-re (már 3-0-ra is vezettek!), ráadásul a jövő héten vár rájuk az első meccs a döntőért. Sem a sérülés nem hiányzik Beniteznek, sem az, hogy kifáradjanak a játékosai. Persze egy tartalékosnak vélt Napoli is lehet jobb passzban a Milannál, így attól nagyon messze vagyunk, hogy esélyesként beszélhessünk a csapatról. Pláne, hogy az elmúlt hetekben gyengébben teljesítő, de azért mindenképpen legjobb játékosunknak gondolt Ménez megkezdi négy meccses eltiltását. Jó nagy farok volt a francia, hogy látványosan kiakadt a piros lapon, még akkor is ha történetesen Mexésnek kellett volna a sárga és piros kártyát felmutatni. Így legalább nem kell majd aggódnia "Zsereminek" a gólkirályi címen, bár egyébként is megléptek tőle kissé a többiek.
Heroikus küzdelmünk a TOP10-es helyezésért tovább folytatódik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése