2014. október 5., vasárnap

Lehet és kell is fejlődni, de zsebben a kötelező három pont

Három pontvesztést követően ezúttal nem hibázott Pippo Inzaghi csapata, és a Chievo ellen begyűjtötte a Milan a pontokat. Ráadásul mindezt úgy, hogy gólt sem kapott Abbiati, ami először sikerült a csapatnak az idei szezonban. Mégsem örülhetünk felhőtlenül, mert a mutatott játékkal senki sem lehet elégedett. Szervezetlen, esetleges Milant láthattunk, a győzelemben bizony a szerencsének is nagy szerepe volt. 

Honda csúcsformában. A Milan gólok felében közreműködött az idény során.



Inzaghi a Cesena elleni kitérő után ismét a 4-3-3-ra tette le a voksát, ezúttal azonban Poli helyett Bonaventura töltötte be az egyik középpályás posztját. Vártuk már ezt, már csak azért is, mert támadásban sokkal több várható tőle, mint Muntaritól vagy Politól, és egy kiscsapat ellen ennek nagy szerepe van. 

Valami mégsem működött. A Chievo képes volt nyomást helyezni a Milan játékosaira, és elsősorban középpályán ölte meg a piros-feketék játékát. Nem először találkozhattunk hasonlóval a szezonban. Lényegében a Juventus elleni meccs óta mindegyik csapat próbálkozott ezzel a taktikával, és annyit azért elmondhatunk, hogy ezzel nem sikerült megbirkóznia a csapatnak. A labdakihozatalok nehézkesen mennek, rengeteg alkalommal csak hátrafelé tudunk passzolni. Ebben benne van az is, hogy nagyon kevés a labda nélküli mozgás, egyszerűen nem segítik a labdás embert eléggé. Így pedig nem szabad azon csodálkozni, hogy a labdakihozataloknál Abbiatit is be kell vonni, aki finoman szólva sem jó a játék ezen elemében. Ezzel pedig nagyon kevés lehetőség adódik a támadásépítésre, ráadásul a szélek lezárásával a fő támadásterületünk elől veszik el a helyet. Nyilván ez az ellenfelek részéről okos taktika, nekünk (illetve Inzaghinak) erre kell valamit kitalálnia. 

Hasonló a Juventus ellen is volt. Az első félidőben ezzel ki is nyírta a támadójátékunkat a Chievo.

Ami bántó problémának tűnik, hogy a jelenlegi középpálya bizony erősen híján van a játékintelligenciának. Persze az edző nagyon sokat tehet az összjáték javításáért, de azért van egy minimum, amit a játékosok maguktól is hozzá tudnak tenni. Példa: Xavi nem azért a világ legjobban passzoló játékosa, mert zseniális az egy méteres átadásoknál, hanem mert mindig jól helyezkedik, ezzel segítve a folyamatos támadásépítést és labdabirtoklást. Nálunk ez az ösztönös helyezkedés hiányzik leginkább a játékosokból, ami persze nem Inzaghi hibája. Sok mindent elmond a mai Milanról, hogy a mélységi szervezés De Jong feladata, akit bármennyire is bírok, nem a játéktudása miatt szeretünk.  Mellé mindenképpen kellene egy kreatívabb játékos, de erre Montolivo visszatéréséig nem sok esély van.

De Jong nagyot játszott a Chievo ellen. Sajnos a Hellas ellen nem lesz ott.

Az előző meccseken érte némi kritika Inzaghit, amiért a találkozó közben rossz döntéseket hozott például a cseréknél. Ezúttal viszont jól vette észre, hogy a 4-3-3 ilyen formában nem működik. Torreshez alig jutott el a labda, pedig a spanyol jól mozgott be az üres területekre, emellett pedig a támadásépítés, mint olyan nem létezett. Az addig középpályásként játszó Bonaventura egy sorral feljebb került, így átálltunk 4-2-3-1-re, amivel veszélyesebben játszott a Milan. Azzal, hogy Menez behúzódott középre, jóval kevésbé tudott letámadni a Chievo, illetve a széleket sem sikerült kellő hatékonysággal lezárni. A két szélső védő előtt több lehetőség adódott, jól jelzi, hogy mind a ketten 4 kulcspasszt osztottak ki a mérkőzés során. 

Az ígéretesnek tűnő helyzetekből sem sikerült azonban igazán komoly helyzetig eljutni, a legveszélyesebb játékos egyértelműen Menez volt Milan részről. A franciát az elmúlt meccsek alapján rengeteg kritika érte, mondván, hogy nem passzol eleget, és túl sokáig dédelgeti a labdát. Én mindenképpen megvédeném. A játékunkban az tudatos elemnek tűnik, hogy az 1-1-es szituációkra élezzük ki a játékot, amiben jelenleg ő a legjobb a csapaton belül. Az, hogy ezekből aztán keveset passzol, leginkább a kevés mozgásnak köszönhető. Remélhetőleg ahogyan javul ebben a tekintetben a csapat, úgy hat egyre kevésbé öncélúnak a francia játéka. 

Az első gólt végül Muntari szerezte meg egy olyan lövéssel, amiben nem vagyok biztos, hogy teljesen tudatos volt. A végeredmény azonban remekül sikerült. Ez a meccs képét is alapjaiban megváltoztatta, hiszen a Chievo számára már nem volt elég a gól elkerülése. A támadásépítésükben majdnem partnerek voltunk, amikor Muntari szórt el könnyelműen labdát, és 3 Chievo játékos indulhatott meg De Sciglio ellen. Az olasz végül megoldotta a szituációt, bár ez inkább az ellenfélen múlt, ilyen helyzetet illik azért megoldani. 

A hajrára érkezett El Shaarawy is, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a meccsbe, és Honda végül az általa kiharcolt szabadrúgásból szerezte meg a győztes gólt. (Bardit az egyik legnagyobb olasz kapustehetségnek tartják, tőle várható lett volna, hogy megfogja a szabadrúgást.) 

Összegezve ez egy gyenge meccse volt a Milannak, de lélektanilag nagyon sokat jelenthet a mostani győzelem. Rossz hír viszont, hogy De Jong pihen a következő meccsen, mivel kisárgázta magát, ami nem ígér sok jót. Megnőtt az esély például Essien játékára is. Jövő héten pihen a játékosok jelentős része, ami remekül jön a másik veronai klub előtti meccsre, ugyanis rengeteget kell még fejlődnie csapatszinten a Milannak.

1 megjegyzés: