Bonaventura vs. El Shaarawy - mi alapján dönt Inzaghi?

Giacomo Bonaventura az utolsó pillanatokban lerendezett igazolás keretein belül érkezett Milánóba. A történet egyáltalán nem volt egyszerű szerepelt benne Biabiany, Zaccardo, a francia egészségi állapota, Cristante eladása és végül az utolsó három órában véglegesített átigazolás. Valószínűleg az érkezésekor legtöbben arra gondoltak, hogy remek kiegészítő ember lesz, aki versenyhelyzet teremtésére tökéletesen alkalmas. Arra talán kevesebben számítottak, hogy a versenyhelyzetből ő jön ki győztesen, és hamar kihagyhatatlan játékossá válik.

Vajon ki nyeri a harcot a kezdőért?

Ennek a történetnek pedig egyértelműen El Shaarawy itta meg a levét. Az olasz szélső is jól indult a bajnokságban, hiszen az ő remeklése is kellett a Lazio legyőzéséhez, azután viszont kénytelen volt kihagyni egy meccset, a Juventus ellen pedig nem alkotott maradandót. Azóta csak epizódszerep jut a Fáraó számára, ennek oka pedig a kifejezetten jól futballozó Bonaventura. A két játékos stílusa teljesen eltér, annak ellenére, hogy ugyanarra a szerepkörre áhítoznak. Éppen ezért viszont ennek körbejárása tökéletes képet fest arról, hogy jelenleg Bonaventura miért van előrébb a sorban, mint a Fáraó. 

A mezőnymunka

Alapjában véve két olyan játékosról van szó, akik remekül mozognak a mezőnyben, és kifejezetten hasznosan tudnak játszani. El Shaarawyban talán éppen az a legszerethetőbb dolog, hogy amíg az egyik pillanatban a kapura tör, a következőben már a saját kapuja előtt próbálja megállítani az ellenfél játékosait. Bonaventura játéka nem ennyire látványos ezen a téren, ellenben sokkal hasznosabb. Ennek oka a fizikumában rejlik, ami alkalmassá teszi a párharcok kezdeményezésére is. El Shaarawy törékenyebb játékos, sokkal nehezebben állít meg egy lendületből érkező játékost, ami például a szerelési statisztikákon is meglátszik. Hiába küzd és hajt lelkesen El Shaarawy minden meccsen, ebből viszonylag kevés labdaszerzése van a csapatnak. Bár elsődlegesen nem ezt a funkciót szánja neki a csapat nem elhanyagolható tény. Nézzük akkor a számokat is: amíg Bonaventura meccsenként átlagban két szerelés mutat be, ami úgy évente 70-et jelent, El Shaarawy egyetlen összevethető idényét figyelembe véve ez a szám 40 körül van, ami majdnem a fele. Bár érdemes leszögezni, hogy egy csatár teljesítményét elsősorban nem ezek a számok határozzák meg, azt is figyelembe kell venni, hogy jelen esetben egy olasz csapatról beszélünk, ami ráadásul még mindig az egyensúlyt keresi a támadás és védekezés között. 

Mr. Stabilitás

Jelenlét a pályán

Itt elsősorban arról van szó, hogy a játékos jelenléte mennyire tudja meghatározni a csapat játékát. Számok nyelvén ezt az az adat fogja meghatározni, ami a meccsenkénti passzokkal foglalkozik. Sajnos ebben a tekintetben mondható El Shaarawy a leggyengébbnek. Ő az a játékos, aki a jó időszakában sem volt igazán markáns, de akkoriban legalább a kevés labdaérintéséből képes volt hasznos dolgokat hozni. Persze részben a játékstílusa is ilyen, a Fáraó gyors 1-1 elleni akciókban erős, amiből igyekszik lövő pozícióba kerülni. Ilyen szerepkörhöz nem feltétlenül kell nagyon sok labda, inkább a többieken múlik, hogy mekkora területet tudnak neki biztosítani. Mivel azonban a Milan többnyire birtokolja Olaszországon belül a labdát, ezért kevésbé tud kibontakozni. Magyarán szólva alkalmazkodnia kellene a játékrendszerhez, többet kérni a labdát és nagyobb jelenlétet mutatni. Bonaventura ezen a téren jó teljesítményt nyújt. A különbségből fakadóan neki éppen az az erőssége, hogy már a középpályán elkéri a labdát, sőt a labdakihozataloknál is segít a középpályásoknak. Ezúttal is hozom a számokat: Bonaventura legutóbbi évei alapján várható tőle mérkőzésenként 30-35 passz, ezt a Fáraónk legjobb szezonjában sem érte el, bár akkor legalább közel volt hozzá. 

El Shaarawy ha felgyorsul nehezen állítható meg, de felállt védelem ellen nem elég hatékony.

Stabilitás

Giacomo Bonaventura az évek során folyamatosan fejlődött valamiben. Vagy jobban passzolt, vagy jobban cselezett, de egy biztos: mindig egy picit összetettebb lett a játéka. Természetesen az előző két idénye között már nincs jelentős különbség, ami azt jelzi, hogy lassan kész játékossá válik. Mindig pontosan lehet tudni, hogy mennyit tud a pályára tenni. Szeretném összehasonlítani a Barcelona játékosával, Pedróval, akit rengeteg kritika ért amiatt, hogy nem tud támadásban annyit hozzátenni, amennyi elvárható lenne egy Barcelona támadótól. Végeredményben azonban mindig sokat játszik, mert az általa elvégzett mezőnymunka nagyon fontos a rendszerhez. Esetében is azt lehet mondani, hogy nem klasszis, de mindig hoz egy olyan biztos játékot, amivel biztonságot ad a csapatnak és az edzőnek, olykor pedig még a meccset is képes eldönteni. Bonaventura is ilyen. Klasszis sohasem lesz, de ha pályára küldi Inzaghi annak tudatában teheti, hogy mezőnyben biztosan hasznos lesz, és ha olyan napja van, akkor a meccset is eldöntheti. Nem hiába beszél Inzaghi a stabilitásról, ez nagyon fontos érv. El Shaarawy karrierjét nagyjából minden Milanista ismeri. Kétségtelen, hogy az olasz futball nagy ígérete, nagyon finom és technikás játékos. Akár klasszis is lehet. De nagyon nem lehet tudni, hogy milyen teljesítményt nyújt. Benne van, hogy a Lazio elleni meccshez hasonló hatékonyságot és hasznosságot mutat, de az is, hogy eltűnik, mint a Juventus ellen. A fejlődési pályájában pedig lehetetlen szabályszerűségeket keresni, mert eddig egy klasszis fél évet leszámítva jóformán semmit sem mutatott. Így aztán Inzaghinak azt is meg kell fontolnia, hogy a rövidebb távú eredmények fontosak, mely esetben Bonaventura stabilitást jelentő játéka mindent felülír, esetleg megpróbálja felépíteni El Shaarawyt a 2012-es szintre, ami biztosan nem megy egyik napról a másikra, de lehet, hogy hosszútávon jobban jár a klub. Elméletben a második verzió sem tűnik kivitelezhetetlennek, de sajnos garanciák nincsenek arra, hogy a Fáraó valaha is klasszis lesz, így ez a döntés nem olyan egyszerű.

Football Manager adatlap. Mivel statisztikák alapján dolgoznak, érdemes böngészni.

Kreativitás

Alapjáraton egyik játékos sem az, akitől a szervezési feladatokat várná el az ember, bár elméletben El Shaarawy korábban játszott támadó középpályást. A fentebb említett okok miatt erre a szerepkörre alkalmatlannak érzem. Bonaventurával összevetve mégis ő tekinthető jobbnak. A kialakított helyzetek arányát figyelembe véve azt lehet mondani, hogy El Shaarawy mérkőzésenként átlagban 1,5 helyzetet teremt a játékosok előtt, ez a szám Bonaventura esetében 1 alatt van a legtöbb szezonjában. Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy az Atalantában visszavontabb szerepkörben játszott, viszonylag sok védekezési feladattal, így a kreativitása kevésbé kerülhetett előtérbe. Ha az idei számokat nézzük, akkor nincs nagy különbség kettejük között, Bonaventura 6 helyzetet (átlag: 1,2), El Shaarawy pedig 4 lehetőséget (átlag:1,3) alakított ki. Sikeres cselek tekintetében meglepő a különbség a két játékos között. Bonaventura ezen a téren fokozatos fejlődést mutatott, jelenleg 2 cselt mutat be átlagban egy találkozón, a Fáraó viszont legjobb évében is csak picivel ment 1 fölé. Az ő sebessége és technikája mellett ez mindenképpen meglepő adat. 

Bonaventura góllal debütált, azóta is jól teljesít.

Gólérzékenység

Egy támadót azonban mégis óhatatlanul is minősítenek a góljai és gólpasszai alapján. Ezen a téren mondhatjuk, hogy Bonaventura tekinthető kevésbé hatékonynak. Egy szezonon belül 7 bajnoki gól a csúcsa, és összességében 104 meccs alatt 15 jött össze neki, amihez 9 gólpassz is társult. Mi mindannyian tudjuk, hogy El Shaarawy ebben tudna a legjobban teljesíteni, így neki 18 bajnoki gólja és 9 gólpassza van 71 meccsen. Bonaventura statisztikái azt jelentik, hogy majdnem minden 4. meccsen van gólt érő megmozdulása. A Fáraó pedig kicsivel több, mint 3 mérkőzésenként tud gólt érő megmozdulást összehozni. A probléma ezzel nem itt van. Sokkal inkább ott, hogy a legutóbbi bajnoki góljáig egészen 2013 februárjáig kell visszamenni, amikor az Inter ellen volt eredményes. Ez azt jelenti, hogy a bajnokságban immáron másfél éve nincs gólja. Nyilván ebben a sérülések nagy szerepet játszottak, de úgy általában is viszonylag ritkán láttunk igazán jó Fáraót a pályán. 

El Shaarawy gólerősebb, Bonaventura mezőnyben hasznosabb. Ezt is mérlegeli Pippo a döntéseknél.

Összegzés

A 2012-es Fáraónak lenne helye a kezdőben. De vajon visszatér-e ehhez a formához?

Inzaghi kezdő edzőként nyilván nem szeretne rosszul járni, és már az első évében megbukni. Érthető tehát, hogy mindenben a stabilitást keresi, amit jelenleg Bonaventura sokkal inkább képes megadni, mint El Shaarawy. Utóbbiban viszont kétségkívül sokkal több lehetőség rejlik, mint amit eddig megmutatott, és vélhetően lesz még alkalma megmutatni a tudását. Viszont az is valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb, mint 2012-ben, amikor szinte egyedüli alternatíva volt a támadósor szélére. Ezúttal olyan versenyhelyzetben találta magát, ahol a konkurencia nem jobb futballista nála, de minden körülmények között hozza az átlagát, olyan erényei vannak, amikkel kiválóan kompenzálja a képességeiből fakadó hátrányát és segít megteremteni a stabilitást. A képlet egyszerű: a Fárónak valami nagyot kell mutatnia, ha szeretne a Milan kezdőjébe és az olasz válogatottba visszakerülni.