A viszonylag korai gólnak és az emberelőnynek köszönhetően a Milan megszerezte a szezonbéli 4. győzelmét, ezzel pedig újra a bajnokság legjobb 10 csapata közé került. A győzelmet leszámítva nem sok örömre lehetett oka a tévénéző netes sztrím előtt görnyedő szurkolóknak, a Milan még mindig ugyanazokkal a gyermekbetegségekkel küzd, mint augusztusban. Értékeljünk.
Az olasz bajnokságban jelenleg 2 olyan csapat van, amelyik mind a 9 mérkőzésén kapott gólt. A 19. helyezett Hellas Veronától ez annyira nem is váratlan, esetükben inkább az akadozó támadójáték az, ami igazán aggasztó lehet, ugyanis ellentétben a másik veronai csapattal nem feltétlenül a stabil védelemről voltak eddig sem híresek. A másik csapat a Milan. Ha az előző éveket vesszük figyelembe, akkor mi sem tartozunk az elit védelmek közé, de a tavalyi rekordbénázás és 50 feletti kapott gól után arra lehetett volna számítani, hogy Mihajlovics majd az alapoknál kezdi és először a védelem stabilizálására fog törekedni. Nem így történt a vártnál offenzívebb felfogást választott, aminek nincs nagy látszata, csupán a 9. legtöbb gólt szerzi Mihajlovics csapata. Cserébe viszont még mindig a bajnokság 3 leggyengébb védelmét mondhatja magáénak a Milan, ami nyilvánvalóan nem reális.
Kulcsfontosságú lenne a hátsó alakzatot összekapni és legalább azt elkerülni, hogy meccsenként bármelyik csapat legalább egyszer mattolni tudja a védelmet. Ironikus, hogy sokáig úgy éreztem a Sassuolo ellen sikerült valamennyire előrelépni ebben a tekintetben, de aztán jött Bacca gólja és megváltozott a játék képe is.
Ahelyett, hogy jobban kontrollálta volna a meccset a Milan, több területe lett az ellenfélnek, igaz Donnarummát nem tesztelték így sem. Viszont arra elegendő volt, hogy Berardi, ha bravúrral is, de kiegyenlítsen.
Ez volt egyébként a srác 8. Milan ellen szerzett gólja, elképesztő, hogy mennyire jól érzi a kapunkat. Egyébiránt Donnarumma nem állt a helyzet magaslatán, oda azért nem illik gólt kapni még akkor sem ha Berardi nagyon ravaszul oldotta meg a szabadrúgást. Persze itt jön képbe, hogy 16 éves, ezért nem is nevezném meg konkrét hibaként, az ilyen helyzetek benne vannak egy fiatal kapus játékában és valószínűleg Mihajlovics is számolt ezzel. Kérdés, hogy a szerb kitart-e a döntése mellett és Donnarumma immáron a Milan első számú kapusa (16 évesen ez azért még egy ennyire szar csapatban is iszonyatosan nagy dolog), vagy egyszerűen arról van szó, hogy helyre akarta tenni Lópezt fejben. Ez azonban egy külön bejegyzést is megérne és tervezzük még, hogy kitérünk erre részleteiben is.
A gólra reagált Mihály, és ezúttal jól is tette, érkezett Adriano Poli helyére, Bertolacci pedig Kuckát váltotta. Ezzel egyértelműen támadóbb felfogású lett a csapat és sokkal többet kockáztatott fele Mihajlovics, mint az elsőre kitűnik. A hőtérképből ugyanis világosan kirajzolódik a 4-3-3 szabályos triója (Poli-Montolivo-Kucka), a váltást követően viszont érkezett egy támadó, aki Bacca mellett helyezkedett el és egy középpályás, aki csak részben vette át Kucka feladatait, valójában sokkal támadóbb posztot kapott, gyakorlatilag a támadók mögött játszott. A gól ezt követően érkezett, igaz rögzített helyzetből és nem akcióból.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy Bonaventura nagyot játszott ismét. Jobb oldalról indulva gyakorlatilag a támadásépítés teljes része a nyakába szakadt, a támadó harmadban kétszer annyi jó passza volt, mint a Gazzetta által legjobbnak megnevezett Cercinek, ráadásul több sikeres cselt, több lövést, több kialakított helyzetet, több sikeres beadást jegyezhettek fel a neve mellett. Mind a két játékosnak volt statisztikába nem kerülő kulcsfontosságú passza is, Cerci Baccát ugratta ki a tizenegyes előtt, Bonaventura pedig a győzelmet érő szögletet kanyarította középre. (Ha jól emlékszem. :) ) Szóval önmagához képest nem volt rossz Cerci, de Bonaventurával összevetve azért még lenne hová fejlődnie.
Ahogyan az egész csapatnak is, különösen a védelemnek. Jó lenne kihúzni pár meccset a hátsó alakzat bénázása nélkül.
Folytatás szerdán a Chievo ellen, remélhetőleg nem fáradtak el nagyon a srácok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése