2015. október 25., vasárnap

Mihajlovics próbálja menteni a menthetőt - Milan Sassuolo előzetes

Ha egy edző munkáját a sajtóban kell megerősíteni, az azt jelenti, hogy rezeg a léc a segge alatt. Berlusconi és Galliani már kijelentette, hogy kitartanak Szinisa mellett, szóval jó eséllyel valóban mostanában fog eldőlni a szerb sorsa. Nézzük mik fogják befolyásolni a meccs kimenetelét és Mihajlovics hogyan szeretné megmenteni, eddig nem épp fényes milánói karrierjét.




1. Donnarumma a kezdőben

Hivatalos kezdőnk ugyan még nincs, de az olasz lapok prognózisa alapján biztosra vehető, hogy Szinisa meghúzza ezt. Őszintén szólva nem gondolom, hogy López lenne a ludas az elmúlt hetek gyenge teljesítményében, egyszerűen arról van szó, hogy a többi játékoshoz szürkült. Amíg tavaly valóban bravúrok sokaságával segítette ki az edzőt, addig idén az ő szintjén fogható lövéseket kap, igaz potyákat így sem lehetett látni a portástól. Donnarumma kapuba állítása mindenképpen nagy kockázat. Legyen szó bármekkora tehetségről is, a kapus poszton iszonyatosan fontos a tapasztalat. Legutóbb úgy emlékszem az Udinese próbált hasonlóan fiatal kapust a kezdőben Scuffet személyében, ami szépen be is jött, igaz azóta már nem ő őrzi a csapat kapuját. Meglátjuk mire megy a gyenge Milan védelem mögött az egyébként valóban kiemelkedően tehetséges Donnarumma.



2. Egyre több olasz a kezdőben

Nem szeretnék feltétlenül összeesküvés-elméletekbe kezdeni, de a Berlusconival való találkozások mindig amolyan Berlusconis fordulatot hoznak. Először a 4-3-1-2-es formációban állapodtak meg, majd ennek bukása után több olasz került a kezdőbe, ami Berlusconi másik állandóan hangoztatott kívánsága. A kettő együtt ugyan nem valószínű, de a 4-3-3-as felállásban várhatóan 8 olasz játékos is lesz. 

3. Cerci reaktiválása

Ha Cercivel akarod megnyerni a meccset, ott már gondok vannak. Persze utóbbi nem igazán számít újdonságnak. Cerci alapvetően nem rossz játékos, ha a rendkívül egyszerű képességeire építenek játékot. A gyorsaságára. Ennél többet nem tud nyújtani, nincsenek olyan technikai adottságai, mint Robbennek még akkor sem ha kétségbeesetten próbálják befelé cselezésre ösztönözni. Az, ami a hollandnak akkor is megy, amikor már mindenki tudja a tévéből ülve is, hogy mi következik Cercinek nem fog működni, mert ehhez nem elég a sebesség, kellene a technikai tudás is. Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehetne hasznos játékos, de semmiképpen sem olyan csapatban, ahol az esetek többségében labdabirtoklásra kényszerülne, ahol már a nem létező kreativitásának is elő kellene jönnie. De egy előrekúrt labdát ettől még megjátszhat majd valamikor.

4. Berardi semlegesítése

Adjuk fel fiatal barátaim, ez a srác mindig gólt fog lőni ellenünk. Most, hogy vénségére Di Natale és padoztatása miatt Amauri végre nem terrorizálja a csapatot a tuti 1 góljukkal, jött Berardi, akinek az a hobbija, hogy négyesével aláz. Még ha ez így túlzás is, a Milan egyértelműen a kedvenc ellenfele. Karrierje során 3 győzelmet ért el ellenünk (ennyit csak a Cesena ellen számlál még), és 7 gólnál, 2 gólpassznál tart 5 meccsről. Szóval ő és a Sassuolo egyfajta fix mumussá vált, ennélfogva a srác semlegesítése kulcsfontosságú lenne Mihajlovicsnak. Idén még nem is indult be Berardi, szóval különösen nehéz dolga lehet, tekintve, hogy ellenünk extra önbizalommal lép pályára. A Sassuolónak ellenben így is megy több gólt szereztek (11 vs. 9) és kevesebbet kaptak (8 vs. 14), mint a Milan. Ja, és nyilván pontokban is előttünk vannak, szám szerint 5-tel. 

Alessio, há' miért nem váltotok baszd meg?


 Az életéért küzd?

Valahogyan nehezen tudom elképzelni, hogy év közben kirúgják és egyszerre fizessünk 3 edzőt, aki semmit sem csinál, miközben a 4. próbál ebből a mocsokból valamit kihozni. De ha esetleg kikapna hazai pályán a Milan és közelebb sodródna a kieső helyek felé, akkor más lehetőség nem nagyon marad. Még akkor sem, ha a lehetőségek kimerülnek Brocchiban az olasz sajtó szerint. Valószínűleg Mihajlovics is tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz helyzetbe került a csapattal, így talán az várható, hogy próbálja feltüzelni valahogyan a társaságot.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése