Mindösszesen 7 forduló kellett ahhoz, hogy az eredetileg favorizált formációt gyorsan valami más váltsa fel. A válogatott szünet alatt lehetett gyakorolni az alternatívákat és úgy néz ki ismét valamilyen szélsőket is alkalmazó formáció kerül előtérbe. Meglepetés?
A Milannál mondhatni elég régóta megy ez. Először Ancelotti lett átkozva a Karácsonyfa alakzat miatt (megjegyzem, én sem voltam nagy híve, de azért egy BL-győzelemre még jó volt), ebből Leonardo váltott egy offenzív 4-3-3-ra. Leonardo összeveszett a vezetőséggel és kijelentették, hogy az "egycsatáros" formációt nem akarják többet látni, és a 4-3-1-2 kell nekünk. Allegri pont az az edző, aki elsősorban ebben hisz és tulajdonképpen az alapanyag is adott volt hozzá, elsősorban Ibrával. Nem feltétlenül szeretném végigvenni a sort ismét, a lényeg, hogy nagyjából a 4-3-3 és a 4-3-1-2 között variált a csapat az előző években, amiben nem kis része volt Berlusconinak, aki előszeretettel üti bele a dolgát az ilyesmibe. Amivel akkor is baj lenne ha megfelelő minőséget is szolgáltatna hozzá, ami láthatólag egyáltalán nem igaz.
A 4-3-1-2 idei változata pont ugyanazzal szenved, mint ami mondjuk Allegri alatt Ibráék távozását követően. Nincs irányító, sem mélységi, sem trequartista amivel gyakorlatilag halott a rendszer. Montolivót két jobb meccs után alaposan beárazták, a támadók mögött pedig még csak átlagos teljesítményt sem láttunk az idei szezonban. Irányítókérdésben nyilván látja Mihajlovics is, hogy valami nincs rendben, ezért játszatta már ebben a szerepkörben Hondát, Susót és Bonaventurát is, gyakorlatilag az a kérdés, hogy melyik játékos nyújtott kevésbé gyenge teljesítményt. Habár Jackre szavaznék, ő semmiképpen sem megoldás, mivel van poszt ahol sokkal jobb teljesítményre képes. A keretben talán egy alkalmas játékos lenne a poszt betöltésére, de Ménezről gyakorlatilag semmit sem tudni, a visszatérése bizonytalan. A csere tehát mondhatni indokolt.
A probléma ezúttal a szélsőkkel van.
Ugyanis a hatékony játékhoz szintén olyan emberek kellenek, aki 1-1-be meg tudnak verni védőket, erre pedig legalkalmasabbnak szintén Ménezt lehetne megnevezni. Bonaventura egy fokkal jobb szélen, mint irányítóként, de elsősorban itt is a mezőnymunkával tűnik ki. Szóba jöhet még Cerci, aki akkor lenne híres a kreativitásról ha az kimerül a "megtolom, 'oszt futok utána" nevű trükkben. Suso kábé itt is vetekszik a lepkefing hasznosságával, annyi különbséggel, hogy a spanyol játékosra és a látványos, de különben teljesen haszontalan labdavezetésére nagy karrier is várhatna, mondjuk egy futsal pályán. Ha pedig valamiért újra Hondára szeretnének ráerőltetni egy olyan posztot, ahol nem árt a gyorsaság és robbanékonyság, akkor megint annyit sikerül elérni, hogy már találkozó előtt vállalja Mihajlovics az emberhátrányt.
Talán a 4-4-2 áll legközelebb ahhoz, ami valamennyire illene a csapat profiljához. Habár ezt a rendszert a Championship csapatokon és az Atlético Madridon kívül más csapat alig játssza, igazából egy komoly dilemmát okozna a rendszer: ki legyen a jobb oldali szélső?
Nézzük az előnyöket.
1. Bacca és...
...valószínűleg Balotelli. De a lényeg, hogy a 4-4-2-ben egyszerre két középcsatár is a pályán lehet, ami tekintve, hogy itt van a legnagyobb támadópotenciál igen fontos szempont. Ráadásul Balotelli nagy szabadságot is kapna hozzá, bár azt még nem sikerült eldönteni, hogy ez most jó-e a csapatnak vagy nem.
2. Bonaventura az eredeti posztjára kerülne
Az Atalanta éveken keresztül eredményesen alkalmazta a 4-4-1-1-es felállást, melyben Bonaventura a csapat bal oldalán szerepelt. Amolyan hibrid pozíció volt ez, egyáltalán nem klasszikus szélső, de kihasználták a gyorsaságát és a mezőnymunkáját is.
3. De Jong és Montolivo
De Jong önmagában emberhátrány támadásban, Montolivo önmagában nem elég ahhoz, hogy a védekezés is rendben legyen. Ketten együtt valószínűleg jobban megoldanák a szűrést, Montolivo pedig a támadásokat is szabadabban segíthetné annak tudatában, hogy van mögötte még egy "életbiztosítás" és ha hibázik, Nigel besegíthet. Viszonylag kevés alkalommal használták a Milan edzői őket egyszerre a védelem előtt, ez főleg Seedorf nevéhez köthető.
4. A védelem stabilizálása
Mihajlovics viszonylag agresszív, letámadásra épülő, a védelem magasra tolásával próbálkozó rendszer képzelt el. Csakhogy amíg középen nem tud a Milan elegendő nyomást helyezni az ellenfélre és simán kihozzák a labdákat a térfelükről, addig mondhatni öngyilkos taktikát vett elő a szerb. Ugyanis ezzel kiszolgáltatja a belső védőket az állandó ellentámadások lehetőségének, ami egyáltalán nem okos gondolat, pláne, hogy a belső védőink a levegőben elég nagy hatékonysággal tudnak dolgozni, míg földön maximum Romagnoli tekinthető magabiztosnak, de még ő is gyakran hoz rossz döntéseket.
+1. A kérdés: mi legyen a jobb oldali poszttal?
Jó megoldás itt sem létezik, legalábbis olyan, amit egyből elfogadnánk annak. Ménez természetesen ebben a posztban is használható - bár itt limitáltabban, mint csatárként, ráadásul most sérült. Cerci és Suso esetében a mezőnymunka lenne kritikus pont, ellenben Honda ebben a tekintetben mindenképpen kiemelkedik. Az egyik legmeglepőbb húzás Kucka felhasználása lenne, akit a Genoában többször használtak hasonló poszton. Gasperini a Genoánál rendszeresen szereti azt hazudni, hogy valójában 3-4-3-as rendszerrel dolgozik, ebben pedig többször előfordult, hogy Kucka játszott vagy a középpálya szélén, vagy akár még feljebb is. A szlovák játékával nyilván nagyon defenzív lenne a felállás, ami annak ismeretében, hogy a csapat az eddig 7 bajnoki mindegyikén kapott gólt és a bajnokság egyik leggyengébb védelmével rendelkezik nem is feltétlenül lenne baj.
Az olasz lapok is találgatják mi lesz a döntés, jelenleg csak annyi biztos, hogy a 4-3-1-2 egyelőre repül és 4-3-3 vagy 4-4-2 lesz a továbbiakban. A Gazzetta szerint egyenesen mind a kettő szóba jöhet, akár meccs közben is lehet váltani. Cerci pedig mindegyik variációban alapember lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése