Mihajlovics kitalálta az Inter 1-0-ás győzelmeinek ellenszerét! - Udinese-Milan 2-3

Az Udinese elleni meccs tökéletes példája volt annak hogyan lehet egy már megnyert meccset úgy leadni, hogy a végén csak szerencsével legyen meg a három pont. Az első félidő után nem sokan gondolták volna, hogy szoros lesz a mérkőzés, és ki tudja: lehet, hogy pont ezt sikerült kihasználnia az Udinesének.

Ha valamiben igazán kiemelkedően jó a Milan, az az előny leadása. Nem egyszer fordult már elő, hogy három gólos előnyből sikerült vesztes, de legalábbis szoros párharcot csinálni. Ráadásul ez különböző edzőkkel is sikerült, szóval olyasmi lehet, mint a hagyományos jó szereplés a BL-ben, valahogy a klub DNS-be van ágyazva. Persze az is lehet, hogy Mihajlovics megirigyelte az Inter egygólos sikereit, csak ő nagyban gondolkozik és 1-0 helyett, 3-2-es sikerekkel akarja végigverni a bajnokságot... 

A tegnapi szerencsétlenkedést végül megúszta Mihajlovics, de nem rajta múlt elsősorban. Az ellenfél cseréjére nagyon rosszul reagált, és fokozatosan elveszítette a kontrollt a meccs felett a csapat. Ebben benne lehetett az is, hogy támadóbb szellemű játékra kapcsolt az Udinese, nagyobb nyomást helyeztek a középpályára, de a szerb mester is nagyon lassan reagált a mérkőzés alakulására.  Illetve megpróbált, mert Zapata becserélése után egyből hozott egy magas embert a csapatba (bár lehet, hogy Calabria megsérült, ez esetben a gondolatmenet érvénytelen), csakhogy mindkét fronton sikerült megbontania ezzel az egységet. Ugyanis középen a Zapata-Romagnoli kettős olyan szépen dolgozott meccsek óta, hogy az a nyugalom alighanem a többi játékost is megerősítette, így viszont Zapata kikerült szélre, ahol soha nem volt igazán jó, ráadásul összeállt egy teljesen rutintalan páros, akik rettenetesen mozogtak együtt. Mindaz ami jó a Zapata-Romagnoli kettősben, totálisan nem működött Alexszel a fedélzeten, eredménye pedig az lett, hogy tökéletesen sikerült magunkra húzni az ellenfelet, a bizonytalanná vált védelem pedig nem bírta ki a nagyobb nyomást.

Arra mindenképpen jó volt ez a félidő, hogy újabb problémákra hívja fel a figyelmet. Történetesen hiába van egy működő A terve a csapatnak, ha azt néhány egyszerű és logikus edzői húzással teljesen szét is lehet szedni. Valamint a B terv hiányát is jelzi, mert amikor megpróbálta volna őrizni az előnyt Mihajlovics, és a védelmi vonalak mélyebbre húzásával a kontrákra ráállni, egyszerűen szétesett a csapat játéka. Mondjuk aki látott Milan meccset az elmúlt 3-4 évben ezen nem lepődik meg, hasonló forgatókönyvvel számtalan meccset sikerült lejátszani. Pippo irányítása alatt az elbukott találkozók körülbelül 2/3-a zajlott le úgy, hogy megpróbálta őrizni az eredményt. Ezért is véltem felfedezni az ő szellemét a tegnapi szétesésben. Mihajlovics eddig tanult a hibákból és sikerült bizonyos területeken minimalizálni azokat, így úgy gondolom bízhatunk abban, hogy ez a folytatásban is így lesz és sokat fognak azon dolgozni, hogy ne forduljon elő a tegnapihoz hasonló.

A legnagyobb pozitívum talán Balotelli játéka volt, aki a legszebb napjait idézve harcolt a labdákért és a szervezésből is jobban kivette a részét, mint amit mondjuk Luiz Adrianótól megszokhattunk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amennyiben sikerülne ezt a mentalitást állandósítani, óriási erőssége lenne ennek a csapatnak. Már csak azért is, mert iszonyatosan kellemetlenül tud játszani. Nehéz elvenni tőle szabályosan a labdát és már nem esik el a kisebb ütközések után, hanem egyre keményebb belépőket provokál. Az egész találkozón a figyelem középpontjában volt, 9 szabálytalanságot követtek el ellene, a csapattársain összesen 13-at. Ráadásul a pofátlan trükkjeivel is őrületbe kergette a védőket, sőt az állandó kötények és esernyők gyakorlatilag pofon után kiáltottak. Nem a legszimpatikusabb dolog ennyire nyíltan provokálni az ellenfél játékosait, de a szabályosság keretein belül így lehet leginkább. Persze vannak csapatok, ahol az edző leteremti a cselgépet ha egy megnyert mérkőzésen megalázó cselt mutat be, de őszintén szólva ezt a legnagyobb álszentségnek tartom, pláne, hogy a szóban forgó csapat ha úgy adódik 7-8 gólt is berámol az ellenfélnek.  Nálunk ettől nem kell tartani, de Balotelli cseleire szükség van, még akkor is ha a 90. percben akar a védő számára talán megalázó trükköt bemutatni. Különösen az volt biztató, hogy Balotelli jól tudott kijönni ezekből a helyzetekből és az sem zavarta meg, hogy a közönség kb. a 60. perctől fogva állandóan fütyülte őt. Jár a pacsi.

Pozitívumokat főleg az első félidőben lehet találni, amikor is a középpályások jelentős része kifogástalan teljesítményt nyújtott. Montolivo ezúttal nem a stabilitásra ment rá, hanem sokkal direktebb módon próbálta szervezni a játékot - amit megtehetett, mert ilyenkor De Jong lépett a helyére - és gyönyörű gólpasszal bizonyított. Bonaventura továbbra is hasít, ülnek a cselei, ritmusváltásai és a kapu előtt nagyon határozott. Nálam De Jong is a jobbak közé tartozott, ha kellett utolsó emberként szerelt, ha kellett akkor a támadást próbálta segíteni. Összességében nagyon tetszett a játéka, egy dolog problémás: Kucka ennél is jobb volt. Így aztán lassan ott tartunk, hogy nemigen lesz helye a hollandnak a kezdőben.

Persze azt illik megjegyezni, hogy amíg az első félidőben Montolivo és De Jong 9 labdát szereztek, addig a második játékrészben összesen 1 jött össze. Ez meg is érződött a védelem teljesítményén.

Amit nem tudok hová tenni az Honda, akit alapvetően nem tartok rossz játékosnak. Itt főleg az a gondom, hogy mindent elkövet az ellenkező bebizonyítására. Irányítóhoz képest keveset mutatja magát a 63 perc alatti 20 passza botrányosan kevés, átlövésekkel nem próbálkozik pedig ez lenne az egyik erőssége, de ami még nagyobb baj, hogy még a labda átvétele is gondot okoz neki. Nem nagyon látok jövőt az ő szerepében, annyit nem ér a marketing szempont, hogy rendre emberhátrányban álljon ki a csapat.

Mihálynak tehát van feladata bőven, viszont az mindenképpen pozitív, hogy az eddigi melónak van látszata.