2014. december 29., hétfő

Év végi körkérdés 3. rész - Edzők, vezetők

A Curva Sud Ungheria tagjainak év végi összegzését olvashatjátok. 5 nap, 5 kérdés, sok válasz.
A harmadik részben az edzőket és a menedzsmentet értékeltük.



Szerinted jól végezte a dolgát Seedorf? Megérte helyette Inzaghit kinevezni? Lehet még Pippoból jó edző?

Dani027: Elfogult vagyok a hollanddal kapcsolatban, mert már játékosként is azt gondoltam róla, hogy egyszer nagy edző lesz. Ugyanakkor felkészületlenül érkezett egy olyan közegbe, amihez egy keménykezű, tapasztalt edző kellett volna. Erre a feladatra nyilvánvalóan nem volt alkalmas. Pontokat így is egészen jól gyűjtött a csapat, lassan fejlődött is, ezzel együtt Seedorf is jobb lett, tehát azt semmiképpen sem jelenteném ki, hogy rossz munkát végzett. Különösen azért nem, mert kellett volna a nyár és a felkészülés ahhoz, hogy kiderüljön mit tud. Romokból, kezdőként lehetetlen építkezni. A leváltása az eredmények ismeretében nem volt szükségszerű, pláne nem egy szintén tapasztalatlan trénerre. Ami közös bennük, hogy egyikük sem edző, de persze lehetnek jók később, csak ez még a jövő zenéje.
Galacy: Seedorf nem végzett rossz munkát, bármennyire is kezdő volt. Nagyon bonyolult helyzetben vette át a csapatot, bajnokság kellős közepén, emellett morálisan, fizikálisan padlón volt az egész banda. Emlékezhetünk, hogy az elején egy villámgyors csapatot szeretett volna, egészen modern felfogással, egész pályás letámadással, stb, de hamar fel kellett adnia, amikor látta, hogy 50, max. 60 perc után köpik ki a tüdejüket a játékosok. Pedig akkoriban játszottunk 1-2 egészen jó meccset is (Atletico Madrid, Juventus), ahol, bár kikaptunk, de láttunk egy egészen tiszta játékfelfogást. Persze hibázott is, elsősorban, amikor hitt Gallianinak, és elvállalta a munkát, vagy amikor kimondta, hogy a keret 75%-a nem Milan szint (abszolút igaza volt, de nem lett volna szabad kimondania). Amúgyis ebből hosszabb sztori is kerekedhetne (saját stáb kérése, normális igazolások, a gyalázatos mód, ahogyan elbántak vele, a klubnak a felfogása úgy egészében az edzői szerepkörhöz, ezenbelül a legviccesebb, hogy Tassotti amolyan dínó módjára mindenkinél másodedző - ebben bárkivel fogadnék, hogy egy komoly klubnál soha nem lehetett volna elérhető), kár most ezt boncolgatni. Inzaghi meg, akármekkora ikon is, én nagyon haragszom rá azért, mert beállt bábnak a két vén róka mögé, én hatalmasat csalódtam benne. Nem tudom, ha megérte-e, vagy sem őt kinevezni, mert Ő sem fogja megkapni azt, amit kell a sikerhez, de szerintem jó edző nem lesz belőle. Nálunk biztosan nem.
Nehéz fába vágták a fejszéjüket
Donzeee: Igen, egy kezdő edzőhöz képest. Nem. Talán.
MilanLaci: Ha megírnám a bólogatóvá lett ,,mesterről’’ és a kopasz maffiózó barátjáról az őszinte véleményemet, betiltanák a blogot. 
Sylvinho: Nem, Nem, és az idő dönti el majd…
Tiberio: Seedorf ez egyik kedvenc emberem a földön. Nem kedvenc focista, kedvenc jópofa izomgép, úgy mindenestől hatalmas figura. Lehet ezért is vagyok elvakult, de rohadjak el, én nem láttam hibát abban amit csinált. Megvoltak az elképzelései, szinte 100%, hogy tervekkel kérésekkel ült le az asztalhoz a fő makkok mellé, ezért kellett a rossz teljesítménye miatt távoznia… :) Amit vele leművel a “Milan család” az volt a legundorítóbb momentum a csapat körül amit valaha megéltem szurkolóként. Szóval szerintem igen. Egyik nap még rúgom, másik nap már mondom beugróként, jól végezte a munkáját. Hogy megérte e kinevezni Pippot?... Lószart. Edzőnek nem nevezném, de nálam úgy mindenestől elásta magát, egy rész mert asszisztált a See ügyben, másrészt mert folyamatosan pucsít. Gyenge , jellemtelen. Lehet felőlem jó edző valamikor, de remélem minél messzebb teszi ezt. Egyik leghatalmasabb csalódás mióta család tag vagyok.

Cortez : Seepapa megbolygatta a “rendet”, lett is nagy sipítozás, visítozás. Sokan kényelmesen elvoltak, féltették a megszokott lankadt semmittevést, középszerűséget. Mennie kellett, hiszen olyan nagy legendák szóltak ellene, mint Poli vagy Montolivo...És akkor még ott van a surviver-műsorok örökös sztárvendége, Tassotti...Inzaghi? Egy kutya hamarább megszerkeszt egy zenei alapot, mint, hogy Ő jó edző legyen...
Szóri: Nem. Nem. Igen, de még nem az.

Galliani és Barbara harcával kezdődött az év, egyikük sem nyert
Mit gondolsz a vezetőség idei teljesítményéről? Jó döntés volt Galliani megtartása, vagy a Barbara-féle utat kellett volna járni? Jól igazolt idén a Kopasz? A Casa Milan és a Stadion csak látvány beruházás, vagy tényleg jó irányba indulunk el?
Dani027: Röviden végigmennék a személyeken.
Berlusconi: Vérbeli politikus az öreg. Sokat kritizálták amiért úgy tűnt már nem is érdekli a Milan, a meccsekre sem jár ki (nem csoda, pár éve még ő is Seváékat leste a VIP páholyból). Ezen annyiban változtatott, hogy legalább péntekenként meglátogatja a csapatot, de ez inkább a médiának szól, nem a játékosoknak. Berlu akkor hasznos a Milannak, ha van pénze. Ha nincs, akkor nem igazán. Galliani: Nem kedvelem a kukázós igazolásait. Manapság vannak példák arra, hogy a Milannál rosszabb anyagi háttér mellett építenek jó csapatokat. Az követhető példa. A sok középszerű ingyen igazoltból középszerű Milan lesz. Barbara: Szimpatizáltam a kijelentéseivel, azzal kapcsolatban szkeptikus voltam kissé, hogy meg is tudja-e valósítani. Azóta kezébe vette a klub irányításának egy részét és kézzel fogható eredményei vannak. Casa Milan, jobb szponzori támogatás, új stadion. Bebizonyította, hogy érett a feladatra, akár nagyobb szerepet is kaphatna. Az ő beruházásai fontos részei a csapatnak, de addig nem lesznek szurkolók és bevétel, amíg a játékosok nem ütik meg a szintet. Galacy: Berlusconi és Galliani a saját mítoszaikat rombolják, komoly sikerrel. A kukázással semmit nem érnek el, hamarabb lehetne fiatal, sikerre éhes játékosokkal építkezni, mint kiégett, vagy motiválatlan sztárokkal. Egyébként én nem nagyon hiszem, hogy épp ennyire ne lenne pénz… Barbarát még nem tudom hova tenni. A sajtóban megjelent nyilatkozatai, tervei nagyon szimpatikusak voltak, csakhogy eredményt sehol nem látok még. A Casa Milan, stadion szerintem nem az ő tervei, azok régebbtől megvoltak már. Viszont többször nyilatkozta, hogy egy fiatal Milan lesz, sikerre éhes suhancokkal, a Barcelona és a német iskola példáját ígérte az ifiszektorra is, ebből még semmit nem láttunk. Pedig remek ötletek lennének. Donzeee: A vezetőség idejétmúlt. Lejtőn vagyunk. Galliani megtartása baklövés, a kukázás és ingyen igazolások nagy fizetésért baklövések. Barbi tervei tetszenek, Casa Milan tetszik, új stadion tervezése tetszik. Mondhatnám ami tetszik, az mind Barbihoz kötődik jelenleg. Nagyon várom, hogy a két öreg végre nyugdíjba menjen, nagy köszönettel a 2007-ig végzett munkájukért. MilanLaci: Tulajdonosi, vezetői vonalon teljes megújulás kell. Ez mindennek az alapja. Sylvinho: A Laciéhoz tennék csak annyit, hozzá, hogy vagy ez, vagy a hozzáállás 180 fokos fordulata, de a realitás a felettem lévő Barátom kommentjében van. Tiberio: Az egész egy vicc. Kezdve azzal, hogy még mindig jópofának érzik a vigyorogva hazudozást meg ködösítést. Miközben levendulás ambipurral fújkálják, a “casamilanos” selyem kendővel letakart szarkupacot. Semmi nem változott évek óta.

Cortez: Sokak szerint Galliani még mindig zseniális, az ünnepekre való tekintettel próbálom szépen írni: hazug, sunyi, erkölcstelen. A zavarodott főnökével egyetemben.

Szóri: Valahol megértem Berlusconit, hogy ragaszkodik ahhoz, amit felépített, viszont most éppen ő dönti le. Kapkodás van, koncepció nincs. Barbara tervei nekem tetszettek volna, főleg az a rész, hogy egy “szakmai igazgató” nézi ki az igazolásokat és dönt az edző sorsáról. Erre Maldini a legmegfelelőbb személy lehetett volna. Sajnos Galliani maradt, aki bár még mindig ingyen hoz jó játékosokat (López, Ménez), de ezzel nem jutunk előre. A Stadion kell, a Casa Milan kell, de nem lehet szétválasztani a csapatépítéstől.
Berlusconi sok év után újra elkezdett a csapattal is foglalkozni, de pénzt továbbra sem hoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése