Demagóg gondolatok, kényszeredett reménykedés, elkeseredett optimizmus… - no thanks! Eyes open, clean water!

Amióta az életem részévé vált az internet, ezzel együtt a különböző Milanos oldalak, fórumok, majd a Facebook és vele a szűkösebb, főként baráti, Milan közeli csoportok még nem volt rá példa, hogy olyan hosszú ideig ne írjak egy kósza betűt, egy megjegyzést, vagy csak ne helyezzek el egy gyenge lájkot – még akkor se ha teljesen egyetértek a lejegyzett résszel  - mint történt ez az utóbbi napokban és történik még jelenleg, a cikk írása közben is.  Egyrészt mérhetetlenül elegem van abból a vakságból, ami a címben említett szókapcsolatok mentén bizonyos rétegeknél még mindig jelen van – sőt, itt-ott még erősödni is látszik!!! – másrészt sajnos (sajnos, mert ez szeretett csapatunk helyzetét erősen bizonygatja) egyre több helyen vetődik fel és képez masszív falat az az általam (már régóta) is képviselt látásmód, miszerint, hogy úgy mondjam 1+1=0, magyarul mocsokjancsi+dómorrú=NULLA. Amennyiben valakit sért eme két jelző az nyugodtan üljön fel a főcím irányába tartó vonatra, elfogadjuk döntését és eközben tisztelettel kérjük, fogadja el ő is a miénket, ugyanis rohadt nagy különbség van a között, hogy ezt nem az ellenfél szurkolójaként, hanem ízig-vérig Milan drukkerként mondja az ember. És én mondom, tessék, csak tessék!
 

Ha abban a bizonyos szép korszakunkban, ami a Világ tetejére repített minket, munkásságukkal, eredményeikkel jogosan kiérdemeltek minden magasztaló jelzőt, szóösszetételt, akkor most ugyanannyira megérdemlik annak ellenkezőjét. Igazából nem is ugyanannyira, hanem még jobban, mert ha hajlandó egy pillanatra mindenki magába nézni, végiggondolni a történéséket, akkor nagyon gyorsan rá kell, hogy jöjjön arra a megállapításra, hogy: Szinte nehezebb volt ilyen mélyre süllyeszteni a csónakot, mint elérni az „il club più titolato al mondo” rangot. Amennyiben olyan szellemben végeznék a munkájukat, mint abban az emlegetett időszakban, biztos nem kapták volna meg az ilyen különféle jelzőket, de még akkor sem ha - figyelembe véve a futball gazdasági változásait is, nem megfeledkezve arról a temérdek milliárdról, amit gázosok, olajosok pöfögtek bele a fociba - nem taszítják ilyen mélyre a klubot, mint, ahol van, mert ezt a jelenlegi "szintet" egy minimális odafigyeléssel, egy minimális koncepcióval, az ő szintjükön egy minimális befektetéssel el lehetett volna kerülni. 

Többször felmerül, hogy ha nincs az az első sikeres időszak a megannyi sikerével, akkor közel nem lenne ennyi Milan szurkoló, nem lenne ennyi szép eredmény és ezzel együtt nem éreznénk azt a végeláthatatlan mélységet, amibe jelen sorok születése pillanatában is szabadesésben közlekedünk és már csak ezért sem érdemli meg a két „zseni” ezt a fajta jellemzést, de az az igazság, hogy ezt felhozni érvként védelmükben a jelenlegi állapotokra vetítve nem más, mint színtiszta mellébeszélés. Az ma semmit nem ér, hogy mi volt a múltban és erre nem is kell más, jobb bizonyíték, mint jelenlegi felejthetetlen „korszakunk”. Emlékezünk, emlékezzünk arra, ami csillogó történelmünk része, legyünk rá büszkék, de ne akarjunk abból próbálni megélni, mert bőrünkön érezzük, hogy semmi értelme és ugye nem is működik. Az az aknamunka, amit az a két ember, aki annak idején a legjobbá emelte a Milant évek óta végez megmagyarázhatatlan. Athén után már nyomaiban sem lehetett felfedezni azt a szenvedélyt, tüzet, megalkuvást nem tűrő ragaszkodást a jól kiérdemelt helyünkhöz, mint előtte. És ezt nehezen lehet magyarázni a labdarúgásban bekövetkezett anyagi változásokkal, mivel mi nem csak ebben vagyunk lemaradva. Konkrétan kihagytuk a modern foci újabb forradalmát, változott a játék, változott a taktika, változtak az edzésmódszerek, változott az iram, a dinamika, az egész koncepció, ami köré egy csapatot felépítenek és ezekből a dolgokból mi egyet sem tudtunk magunkévá tenni nemhogy többségét.

És, hogy ne csak anyagilag, ne csak szakmailag, hanem emberileg is sikerüljön végleg elásni magukat a szóban forgó képződményeknek itt van még a nyakunkra a Seedorf téma. Biztos mindenki, akit érdekel olvasta már valahol azokat a már elcsépeltnek tűnő mondatokat miszerint: első szóra jött, azonnal abbahagyta, hogy segítsen, nem ezt érdemli és a többi. Hát nagyon nem ezt érdemli és nem azért, mert egy a szívünknek kedves, zseniális focista, aki a Milan sok sikeréhez masszívan hozzájárult és nem is azért, mert egy legendája a Rossonerinek. Ha szigorúan azt nézzük, hogy mit vett át, honnan indult, milyen akadályokba ütközött és összességében hogy hozta le azt a 19 bajnokit, ami jutott neki a szezonban, nincs az az érv, ami alapján nem neki kellene lennie a Milan edzőjének a következő szezonban. Egy teljesen szétesett, fejben halott, motiválatlan, fizikailag felkészületlen csapatot vett át szezon közben és a végén mégis egy lépésre volt Európától. Vannak, akik szerint ez nem nagy eredmény, a Milan szintjén főleg, de egyrészt teljesen értelmetlen most azt nézni, másrészt jó, ha 100-ból 1 ember merte azt gondolni januárban, hogy a végén harcban leszünk az EL-ért, legyen az bármilyen értéktelen és felesleges is egyeseknek. Az, hogy ő esett ki a kupából, ő esett ki a BL-ből, ő nem érte el az EL-t az minden csak nem az ő sara.

Aki látta az első pár meccsét, az látta, hogy mit szeretne, megpróbált volna azonnal zárkózni a foci jelenlegi irányához: sok mozgás, intenzív futás, főként labda nélküli játékhelyzetekben, de a játéképítésében is. Gyorsan kiderült, hogy ezt a tervét nem tudja véghezvinni, hacsak nem számít, hogy a 60. perc után bucira vernek, mert fizikálisan nem bírta a keret a rendszert, így vissza kellett térnie az eddig alkalmazott Faszkalapos történethez és abból főzni. Abból, ami számára teljesen idegen! És abból főzött, jobban, mint az elődje! A lényeg, hogy ez a fél szezon totálisan alkalmatlan volt arra, hogy Seedorf munkásságát bármilyen módon is meg lehessen ítélni, így totálisan lehetetlen történet az is, hogy szakmai okokra hivatkozva őt meneszteni kelljen. Az az ok, ami miatt, ha úgy alakul megtörténik – jelenleg ugye még csak az hivatalos, hogy semmi sem hivatalos – annak semmi köze nem is lesz ahhoz. A probléma forrása valahol ott keresendő, amilyen egyenes ember is a mi legendánk, annyira az, hogy az ijesztő a két főnökére nézve. Elég csak megnézni ennek igazolására annak a pár nyilatkozatnak a valós és rejtett mondanivalóját, amit mikor idekerült egy ideig láthattunk, olvashattunk tőle és utána azt a törést, aminek következtében, a felső nyomás hatására átformálta a kommunikációját a média és a szurkolók felé. Seedorf esetleges menesztése és a jelenléte óta vele kapcsolatos egész vezetőségi bánásmód egy újabb szívbemarkoló jele annak, hogy még mindig tud ez a vezetés mélyebbre menni, most emberileg, ez van – a Milanra vetítve ez annyit tesz: suicide attempt in progress. A két delikvenshez végül pedig egy általam kedvelt filmes idézettel szólnék: „Minden ember ezzel törleszt!”

Ez egy olyan cikk, ahol nem lesznek szép, színes képek, motivációs videók, rózsaszín felhőcskék, nem szerettem volna csillogó cukormáz közé keverni ezt a hangulatot, ezt a fajta szemléletet, csak így keményen, élesen megmutatni, szándékosan emészthetetlenül nehéz anyaggá tenni.