Unalmas, döntetlenért csatázó mérkőzést sikerült játszani a Juventus-Milan rangadón, ahol a hazai csapat épp annyival tűnt csak erősebbnek, hogy volt a padon olyan játékos, aki képes volt változást hozni a játékba. Furcsa módon ez a játékos egy valószínűtlen hős volt, ha nincs Evra sérülése sanszos, hogy egyáltalán nem kerül bevetésre, így aztán kifejezetten jól jött Allegrinek, hogy kénytelen volt támadóbbra váltani a csapatát. Értékeljünk.
Nagyjából megjósolható volt milyen taktikát választ a két edző, bár Allegri egy kicsit meglepett, hogy a vártnál is kevesebb kockázatot vállalt. A 4-3-3-as rendszerüket simán lecserélte a tavaly működő 4-3-1-2-re, amivel egyel több védekező középpályás került a pályára. Persze, aki jól ismeri Allegri rangadón mutatott szokásait, a legkevésbé sem lepődött meg a kockázat minimális vállalásán.
Mihajlovics viszont semmilyen meglepőt nem húzott, ugyanaz a kezdő tizenegy futott ki a pályára, amit nagyjából azóta használ, hogy a 4-3-3-ra váltott. Apró módosítások voltak, részint a sérülések miatt (Bertolacci), részint a formahanyatlás végett (DS) maradt ki eddig meghatározó játékos. Ennek azonban kevesebb a jelentősége, túlzás lenne azt állítani, hogy taktikai megfontolások álltak a csere mögött.
A kezdőkből fakadóan a játék képe sem volt meglepő. A Juventus dominálta a meccset - már ha ezalatt azt értjük, hogy többet birtokolta a labdát - és kevés lehetőséget engedett a Milan támadásainak. Ebben egyébként nem volt nehéz dolguk, többnyire kontrákra rendezkedett be a Milan, de a várt emberfölényes helyzet nem alakult ki. Ha sikerült is lendületből lefordulni, legalább 3-4 Juventus játékos maradt a saját kapuja előtt, azt pedig talán felesleges is ragozni, hogy a torinói csapat belső védői a legjobban helyezkedő játékosok közé tartoznak. Ennyi nagyjából elegendő is volt, így többnyire maradt volna, hogy rögzített helyzeteknél veszélyeztet a Milan, de ez sem működött.
Gyorsan leszögezném azonban, hogy a Juventus sem volt sokkal veszélyesebb. Jóval többet volt náluk a labda, de mivel ők sem vállaltak sok kockázatot, ezért a Milan védelem sem ingott meg sűrűn. Volt 1-2 bizonytalanabb megmozdulás, de összességében teljesen vállalható volt a teljesítmény, még úgy is, hogy egyébként az első félidőben 37%-ban volt a csapatnál a labda, ami a szezonban a legalacsonyabb volt. Egyébként Mihajlovics ezzel kevésbé törődik, idén a 8. olyan meccsét játszotta a Milan, ahol kevesebbet volt nálunk a labda.
"Taktikailag" ott nyert meg a meccset Allegri, hogy beküldte pályára Alex Sandrót, akivel teljesen más szintre léptek a Juventus támadásai szélről. Erre reagálni kellett volna Mihajlovicsnak, de nem tette (mindjárt kitérek arra, hogy szerintem miért nem), és nem Allegri lenne, ha nem váltott volna a félidőben 3 védős formációra Bonucci pályára küldésével. Utóbbiban megint benne van a Milan kontráktól való félelem és Cerci Sandro mellett valóban jobban élt (értsd nagyobb területe volt a labdái után rohangálni), de mivel Chiellini nyugodtan kiléphetett besegíteni a brazilnak, ezért ezek a felfutások többnyire nélkülözték a veszélyt.
Sandro viszont határozottan nehézséget jelentett, aki úgy lett a Whoscored statisztika alapú értékelése szerint a meccs embere, hogy csak 60 percet játszott. Finoman már tettem rá utalást, hogy a védő teljesítményében nem hátul kell keresni a veszélyt, ellenben a támadásoknál nem kis gondot okozott. Volt 2 lövése, 4 kulcspassza, 3 sikeres csele, 3 ellene elkövetett szabálytalanság, a 3 beadási kísérletéből 3 sikeres volt, összességében Dybala mellett a legveszélyesebb Juventus játékost tisztelhetjük a személyében. Egyébként azt se felejtsük el, hogy a gólpassz is a kis brazil nevéhez fűződik.
Ritka, hogy taktikailag egy magyar válogatott meccset kell kiemeljek, de a magyar-norvég második felvonásán volt egy elsőre érdekesnek tűnő húzása Storcknak. A középpálya bal oldalára Lovrencsics került, jobbra pedig Dzsudzsák, aminek egyszerű oka van. A német edző megkövetelte a támadóitól, hogy fegyelmezetten zárjanak vissza az ellenfél felfutó hátvédeivel. Elsősorban Elabdellaloui jelentette a gondot, aki folyamatosan kísérte a támadásokat, így az első meccsen Balázs teljesen kihajtotta magát a folyamatos védekezésben, márpedig neki a támadásépítésben is jelentős szerepe lett volna. Így a második meccsre felszabadította Storck a legjobbját a folyamatos védekezés alól, helyére olyan ember került, aki eleve jobban bírja a védekezést. Valami ilyesmi lett volna a legjobb reakció Mihajlovicstól is.
Az teljesen világos, hogy Cerci soha nem lesz jó a védekezésben, se az intelligenciája se a fizikuma nem adott hozzá. Kucka sokszor tűnt fel szélen besegíteni, de neki fontos szerepe volt a középpályások őrzésében, így limitáltan tudott csak segíteni. Így az egész Alex Sandro ügy Abate nyakába szakadt. Ha visszautalok a fentebbi statisztikára, akkor két dolog tűnik ki: 1. vagy Sandro sikeresen lecselezte Ignácot 2. vagy szabálytalanság árán lehetett megállítani. Nyilvánvaló, hogy egyik sem kedvező feltétel. A gól előtt végül valami hasonló történt, Abatét úgy kerülte ki Sandro, mint idei F1-ben a McLareneket szokás. Alonso klasszikusát ismételve "GP2 engine" mozgott a nagyok között. Ami végső soron elég meglepő, mert Abate esetében egy dolog mindig állandó volt: a sebessége a bajnokság legjobbjai között van. Ehhez képest Alex Sandro kitette az indexet és kikerülte.
Részben értem miért döntött végül Mihajlovics amellett, hogy bízik Abate képességeiben és itt megint a pad szűkösségére tudok visszautalni. Ebben a keretben egy olyan játékos van a középpályán, aki elég jó a védekezésben és sebességben ahhoz, hogy folyamatosan visszazárjon a brazillal: Bonaventura. Azt már korábban kitárgyaltuk, hogy Jack a támadásépítésben a legfontosabb láncszem, és bár összességében nem tudott a Juventus ellen kibontakozni, annak lehetőségét (szerintem) meg akarta adni Mihajlovics, hogy megnyerhesse a csapat a meccset. Ha úgy gondoljuk mindenképpen jó az iksz, megtehette volna, hogy egy középpályást hoz be Cerci helyére, Bonaventura pedig fellép Cerci oldalára védekezni és akkor vélhetően kevesebb lehetőséget kapott volna Sandro.
A végén próbált még váltani Mihajlovics, de annak rendje és módja szerint ez már kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.
Nem elsősorban a szerb hibája, de a mostani volt a 7. vereség zsinórban a Juventus ellen, ami természetesen történelmi mélypont a párharc régóta íródó történetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése