2014. június 26., csütörtök

The Public Enemy - a védelemé a szó!

Egy ideális világban, akarom mondani Milanban talán fel sem merülhetne a Balotelli kérdés, ilyen kommunikációval, testbeszéddel, egóval, hozzáállással, ennyire változékony lelki- és idegállapottal amikkel gyakorta "megörvendeztet" minket nem kérdés, hogy mi lenne a végső ítélet. Viszont itt közel sincs arról az ideális Milanról szó, sőt olyan távol vagyunk attól, hogy belegondolni is fájdalmas. Szerény véleményem, hogy sokkal, de sokkal nagyobb problémáink vannak, mint Mario Balotelli és amennyiben a népharag, valamint a média ugyanannyira felnagyítaná ezeket, mint teszi azt vele kapcsolatosan, akkor ez tisztán látszana is. Hogy mást ne mondjak, egy halomra való olyan ember van ebben a társaságban, akiről egy jó szót nem lehet mondani, miközben a mi kis hektikus focistánk azért a mérleg másik nyelvére is tesz valamit. Nem kérdés, azzal amilyen ember ő, azzal, ahogy viselkedik bőven rászolgált arra, hogy megtalálják és ad is rá alapot, viszont közben ezek a jogos, de eltúlzott dolgok alkalmasak arra, hogy csak ezt a torz tükröt nézegessük, miközben még mindig nem ez a lényeg a fociban, hanem az eredmények, a számok, azok a cselekedetek, amik adatokká válnak, formálják a tabellát, alakítják ténylegesen a focihoz kapcsolódó eseményeket.


Jobb lenne-e a Milannak, könnyebb lenne-e a Milannak egy ilyen futballista nélkül, mint Balotelli? A hétköznapokban valószínűleg igen - bár ugye a Milannál nagyon szeretik, hogy megjelenik a nevük az újságban akár számtalanszor naponta, nem foglalkozva azzal, hogy milyen konteksztusban kerül is az oda és ez sokszor sokkal fontosabbnak is tűnik, mint az, hogy ezek a dolgok esetlegesen milyen problémákat képesek generálni az öltözőn belül. Viszont a legfontosabb kérdés nem ez, hanem az, hogy: Jobb lenne-e a Milan Balotelli nélkül? Aligha! Kizárt! Ez a jelenlegi Milan, ezzel a "koncepciójával", ezzel a meghatározhatatlan iránnyal, amit képvisel, teljesen kizárt, hogy megfelelően pótolni tudja. Vagy anyagi problémák miatt, vagy mert ha lenne is arra alkalmas, megfizethető center, aki hozhatná a mutatóit az biztos, hogy úgy 7 évvel legalább idősebb lenne. Egy fiatal, igazán nagy névre esélyünk sincs benevezni, egy idősödő, már pályafutása csúcsán túllévő meg minek. Soha a büdös életben nem lesz előrelépés ha azt a vonalat követjük továbbra is, amit az utóbbi időkben megszokhattunk. És engem igazán ez, ami a legjobban érdekel, nem pedig az, hogy mivel ragasztgatja tele a lutra albumot, milyen hülyeséget csinált már megint az általam is nagyon kedvelt olasz válogatottban, abban a nemzeti tizenegyben, ahol egyedül ő volt képes három meccsen helyzetbe kerülni, abban az olasz csapatban, ami védekezőbben - sőt leírom: szarabbul - volt összerakva még a Milannal is.

Na de, akkor nézzük meg mit is hozott Mario a Milanhoz, amellett, hogy vitathatatlan és nem szabad elfelejteni, hogy itt is többször felszínre tört az az énje, ami miatt már jóval többen fordulnak el tőle, mint eddig és talán nyugodtan kimondható, hogy immár odáig jutott, hogy kevesebb szimpatizánsa van a Milan drukkerek körében, mint olyan, aki a távozását szeretné.

Tehát akkor Balotelli 54 meccsen, 4308 játékperccel, 30 gólt, 12 gólpasszt, 21 sárgát és 1 második sárga utáni pirosat hozott össze a Milan mezében másfél szezon alatt. Ez azt jelenti, hogy átlagban több, mint fél gólja van meccsenként (0,6), valamint a meccsei több, mint háromnegyedében (77%) közvetlenül gólhoz van köze. 134,6 percenként talál az ellenfél kapujába, asszisztokkal együtt 102 percenként segítette direkt módon gólhoz csapatát. Tette mindezt úgy, hogy minden 2,5 meccsre jutott neki egy sárga cédula. (Az adatok a TFM-ról származnak.)

Ez is én vagyok!

Ez a statisztika elárulja nekünk azonnal, hogy olyan játékost, aki ezzel képes versenyre kelni, nem csak egy rövid távú megoldás és azonnal be tud szállni a meccsbe mi nem tudunk megfizetni. Egy még jól csengő nevű, 1-2 szezonos, már megfizethető és ezzel együtt nyilván olyan támadó, akiért már jó indokkal nem kapkodnak a foci nagyjai meg döntse el mindenki maga, hogy jó lenne-e, megérné-e. Természetesen nem kell a falnak szaladni ettől az adathalmaztól, mivel tudjuk, hogy ha teljesen egyben lenne, akkor sokkal többre lenne képes és tényleg csak rajta múlik a dolog, de azt se lehet rá mondani, hogy nem elfogadható, főként ha figyelembe vesszük, hogy olyan csapat van mögötte amilyen. Tegyük fel a kérdést: Érdemes-e egyáltalán elgondolkodni azon, hogy ezekben az időkben a Milan Balotellitől jobb játékossal képes aláíratni egy szerződést? Őszintén nem hiszem, jobb emberrel talán, azonos poszton jobb focistával aligha.

Menjen el a jelenlegi legértékesebb és legeredményesebb Milan játékos? A viselkedésével okozott nem mérhető kár fontosabb, mint a mérhető eredményei, kiváltképp egy minden szinten olyan közeggel rendelkező klubnál, aminek segítségével könyvet lehetne írni a különböző nem tolerálható magatartásformákról? Szóval akkor Balotellivel vagy nélküle? Én azt mondom vele!

2 megjegyzés:

  1. Szerintem a "nem mérhető kár fontosabb, mint a mérhető eredményei", a csapatra sokkal inkább hatással vannak az ilyen káros hatás(ú emberek)ok, mint azt gondolná az ember.

    Más: a podcastot már várom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magam is hasonlóan látom. Ha anno Ibra teljesítményéről azt gondoltuk, hogy pozitívan hat a társakra, akkor ez fordítva is működhet. Márpedig a svéd jelenléte tényleg jót tett, Nocerinóról is majdnem elhittük, hogy futballista. :) Ebből kifolyólag ha azt látják a társak, hogy az a játékos, akitől elméletben a legtöbbet várnak képtelen minimális alázatot, lelkesedést mutatni a játék, a meccsek, a csapat, a társak és a szurkolók felé, akkor az semmiképpen sem lehet jó hatással a teljesítményre. Annyiban egyetértek godom bejegyzésével, hogy valószínűleg Balotelli képességű játékost az eladásából nem tudunk venni, de ha a többi csapatrészt megerősítjük, akkor jobbak lehetünk, mint vele. Ez persze már Pippo tudásától is függ.

      Podcastet egyelőre nem tervezek/tervezünk, most kissé pangás van klubszinten. Ha beindul a szezon akkor lehet hetente vagy kéthetente. A következő pedig valószínűleg a felkészülési meccsek környékén lesznek. De örülünk, hogy tetszett, igyekezni fogunk! :)

      Törlés