A Mario Balotelli dilemma

Ha olyan sportolókat kellene összegyűjteni egy toplistára, akik fantasztikus tehetségek, de nem a sportolóként végzett remek teljesítményükkel emelkednek ki, akkor biztosan Balotellit raknám a ranglista élére. Megosztó személyisége, pályán mutatott magatartása sajátos egyveleget alkot vitán felül létező tehetségével. Karrierje eddig leginkább a botrányokról szólt és azt kell mondjam sajnos, nem sok jelét mutatja a fejlődésnek. Ezért lehet nagy dilemma az ő megtartása. Vajon ennek eldöntésekor a tehetségéből vagy a teljesítményéből kell kiindulni?

Balotellinél a képességekkel soha nem volt baj. Az Interben lett profi, és a kifejezetten erős, világsztárokat felvonultató kék-fekete seregben viszonylag rendszeresen lehetőséget kapott akkori mesterétől Mancinitől. Később Mourinho is szívesen vetette be Supermariót, azonban a fegyelmezetlensége miatt nem volt maradéktalanul elégedett vele. Valóban megtörtént, hogy a végül 1-1-el záruló Kazany-Inter mérkőzésen Mourinho kifogyott a támadókból, és egyedül Mario maradt bevethető állapotban. A csatár a 42. percben sárga lapot kapott, a portugál tréner pedig saját bevallása szerint majdnem negyed órán át igyekezett lenyugtatni őt. „Mondtam Mariónak, hogy nem tudom megváltoztatni, de nincsenek támadóim a padon, így ne érjen senkihez és csak a labdára koncentráljon. Ha elveszítjük a labdát, ne tegyen semmit. Ha valaki provokálja, hagyja annyiban, ha a bíró hibázik, ne törődjön vele. A 46. percben kiállították.” Akár vicces is lehetne, ha nem jellemezné tökéletesen Balotellit. Fontos pillanatban, mindenféle taktikai fegyelmet, alázatot és tiszteletet nélkülözve viselkedett. Mintha folyton bizonyítania kellene, hogy ő a szabályok és a csapat felett áll. Ez nem egyszeri eset, hanem többnyire általános jellemzője a csatárnak.

Berlusconi szerint az egyik probléma abban rejlik, hogy nem megfelelő pozícióban játszatják Mariót. Túl sokat húzódik vissza mélységben, besegít szélen, így pedig nem képes ellátni azt, amihez egyébként legjobban értene, a góllövő feladatokat. Ez a teória viszont szerintem nem helytálló. Balotelli a képességei alapján jóval több, mint egy egyszerű center. Ezen a téren nyugodtan lehet Ibrahimovichoz hasonlítani, aki a kapu előtt is életveszélyes, de a kreativitása lehetővé teszi, hogy a szervezésből is kivegye a részét. Persze a hasonlat abban a tekintetben már sántít, hogy a svédben ott munkálkodik az ellenállhatatlan győzni akarás, az állandó küzdelem az elemekkel. Ő példakép, vezér, míg Mario nem az. A betöltött szerepkört tekintve azonban hasonlót várnának el tőle. Persze tény, hogy a sajtó, a szurkolók hatalmas nyomást helyeznek rá. Valószínűleg a szakmai stáb is tőle várná a pazar megoldásokat, azokat, amik azt a bizonyos különbséget jelentik. A probléma az, hogy rendszerint ilyenkor jön a legnagyobb csőd. Valószínűleg ezért is ennyire feltűnő a szenvedése. Mivel a képességei alapján kiérdemli a vezérszerepet a csapatban, az edzők bátran építenek rá. Azonban az ezzel járó nyomást láthatólag fejben nehezen kezeli, így a legjobb énje helyett rendre a legrosszabbal érkezik. Érdekes statisztika, hogy amióta a Milanban játszik egy rangadón sikerült csupán betalálnia, méghozzá a Napoli elleni 2-1-re elbukott találkozón. Akkor amikor már vezettek a nápolyiak, ráadásul még büntetőt is rontott. Helyzetének paradoxonja az, hogy akkor sem szeret játszani, ha nem rá építik a játékot. Ebben az esetben el kellene fogadnia, hogy valaki más kerül a középpontba, neki pedig a csapatot kellene előtérbe helyeznie. Így aztán nagyjából az edzőknek az a két lehetősége van, hogy vagy kezdőbe nevezik, ráépítik a játékot és imádkoznak, hogy Balotelli is komolyan vegye a játékot, esetleg kihagyják. Prandelli az olasz válogatottban előbbi mellett tette le a voksát és utólag bevallotta, hogy ezt hibának tartja. 2012-ben bejött, amikor három villanást is bemutatott Balotelli, a világbajnokságon azonban nem tudott jó csatárteljesítményt felmutatni. Az angolok ellen még betalált ugyan, de a Costa Rica és Uruguay elleni szenvedős találkozókon a Milanban is megszokott, egész éves, többnyire hasznavehetetlen teljesítményét vette elő. Nem véletlen, hogy pont őt kapta le Prandelli szünetben és nem az egyébként szintén erősen felejthető teljesítményt nyújtó Immobilét. A meccs egyébként tipikus példája volt annak, hogy Balotelli nyomás alatt többnyire hogyan viselkedik. Rengeteg színészkedés jellemezte – melyet egyébként az olasz bajnokságban kezdetben elég jól tűrtek, újabban azonban egyre másra elengedik a kontaktokat, már akkor is ha esetleg mégis történt volna vele valami. Valljuk be: a támadó rászolgált erre.

Az olasz válogatott egyes játékosai – például a Roma csapatkapitánya De Rossi is élesen kritizálta Balotellit a balul elsült világversenyt követően. „Igazi emberekre van szükségünk, nem pedig Panini-matricákra. Ezek nincsenek a válogatott hasznára” – utalt arra a középpályás, hogy Balotelli a Facebook oldalára posztolt egy képet, amin a vb matricás albumban az összes válogatott helyére az ő képét ragasztották be. Ezen túlmenően az olasz válogatottól búcsúzó Andrea Pirlo búcsúbeszédét nem hallgatta meg, ahogyan Prandelli bejelentését sem. Ő ekkor már a buszon ült. Balotelli viselkedése, edzésen mutatott túlzott lazasága szemmel láthatóan nem tett jót az olasz válogatottnak. Lehet, hogy akkor volt igaza Berlusconinak, amikor „rohadt almának” nevezte?

Úgy érzem Balotelli tipikus „ha játékos” lett. Ami alatt azt értem, hogy annyira bizonytalan mindenki a teljesítményével kapcsolatban, hogy minden vele kapcsolatos jelző feltételesen kezdődik. Olyan ebben a tekintetben, mint Pato, aki hasonló helyzetbe került. „Ha idén elkerülik a sérülések…” Balotellivel kapcsolatosan általában ilyen a „ha a játékra koncentrál” vagy „ha az új edző összeszedi fejben” esetleg „ha lesz kedve játszani”. Nem mondom, hogy mindig csalódást nyújt, de a teljesítménye teljesen rapszodikus, kiszámíthatatlan. Ez pedig tökéletesen alkalmatlanná teszi arra a szerepre, amire egyébként a tehetsége alapján valóban rászolgálna.

Persze az eladásával kapcsolatos kérdés, hogy melyik edző hajlandó a csapatában tudni Balotellit. A pletykák szintjén az Arsenalt lehetett leginkább hallani, mivel a csapat új mezszponzora, a Puma szeretné „egy fedél alá vinni” a menedzseltjeit. Wenger állítólag nem is zárkózik el Balotellitől, és a francia szakember tényleg az egyik utolsó mentsvára lehet Balotellinek. Ha a francia szakember híres pedagógia érzéke is kudarcot vallana, akkor mégis hol nyújthatna konstans jó teljesítményt Balotelli?

Másik kérdés, hogy az eladása esetén mennyi pénz kerül vissza a csapathoz. Ha mondjuk sikerülne 35 millió euró körül eladni, és ezt az összeget vissza is forgatják, akkor jól járhat a csapat.

Balotelli megtartása és eladása is rejt magában kockázatot. Előbbi esetében ugyebár nem kell ecsetelni, hogy továbbra is megmarad a játékában rejlő bizonytalanság. Inzaghinak is szembesülnie kell azzal, hogy a kiszámíthatatlansága erősen kihat a csapat teljesítményére. Másik oldalról viszont ha eladják és nem érkezik senki a helyére, akkor sem erősödik a csapat.